Dübörög a kultúra a Művészetek Völgyében

facebook megosztás

A vendégeket, akik között sok nagykanizsait is látni, idén több újdonság várja a tíz nap során, például a csillagos ég alatt, pokrócokon, babzsákokon ülve mozizhatnak esténként. Aki pedig kisebb túrára indul, Csórompusztán belecsöppenhet a Hello Wood világába. A Kaláka udvar idén is generációk találkozóhelye. Ahogyan mondják, itt a poétika egyesül a zenével és a lélekkel. Az pedig kortalan.

A három Balaton-felvidéki településen szinte mindig, mindenhol történik valami – még akkor is, amikor éppen nincs hivatalos program. – Én azt gondolom, hogy a helyiek elfogadták, és szerintem a legtöbbünk nagyon is örül annak, hogy van nálunk egy ilyen fesztivál - mondta Farkas Ivett. A helyiek és a látogatók az elmúlt 28 évben egymásra hangolódtak: a kultúra az emberi kapcsolatoknak is jót tesz. A Művészetek Völgye idén több újdonságot is kínál. A vigántpetendi tókertben például új cirkuszi sátor épült, a külső színpadon pedig a kortárs tánc, illetve a művészeti középiskolák darabjai kaptak helyet. – Emellett, az éjszaka leple alatt, most, ugye, nem tudjuk átérezni, de a csillagos ég alatt, babzsákokkal és plédekkel felvértezve, igazi völgymozi-élményben lehet részünk a Cinema Hungary jóvoltából - fogalmazott Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója.

Ez pedig már a közeli Hello Wood világa. A nemzetközi építésztáborban ezúttal természetközeli házak készültek, pont úgy, ahogyan Rousseau gondolta. Vagyis: vissza a természethez. Az elkészült prototípusokat délutánonként a Művészetek Völgyének vendégei is megnézhetik. – Itt vagyunk a Hello Woodban. Az idei témánk a kabin volt. Kis házakat építettünk, nagyon régóta szerettünk volna ilyen komplex projektet csinálni. A nyolcnapos építésztáborba a világ minden tájáról érkeznek egyetemi hallgatók. Az idei már a kilencedik Hello Wood. – Mindenféle, kisebb-nagyobb, lakhatásra alkalmas objektumok jöttek létre. Természetesen azért a nyolc nap alatt, eléggé experientális körülmények között, egyik sem végleges, ezek ilyen prototípus jellegű dolgok - mesélte Ráday Dávid.

A Hello Wood 2010-ben indult, akkor 24 hallgató vett részt a programon három hazai egyetemről. Azóta mintegy 60 ország építészhallgatói érkeznek, hogy az elméleti tudásukat a gyakorlatban is kipróbálják. – Olyan felületet biztosítunk a hallgatók számára, amit a hagyományos építészeti oktatás keretei nem tudnak biztosítani - mondta Pozsár Péter építész, a Hello Wood alapítója. A Hello Woodban a leendő építészek nemcsak a monitoron láthatják munkájuk eredményét, hanem a valóságban is. A jövő építészetére pedig a Művészetek Völgye látogatói is rácsodálkozhatnak a következő egy hétben.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.