Egy szebb jövőkép reményében

facebook megosztás

Harmadik alkalommal rendezett hátrányos helyzetű és roma fiataloknak tábort a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ötnapos kistolmácsi vakáció során a fiatalok megismerkedhetnek a rendőrség munkájával, valamint változatos programokon vehetnek részt.


Internet és mobiltelefon nélkül tölt el öt napot a Kistolmácson19 nehéz sorsú fiatal

Internet és mobiltelefon nélkül tölt el öt napot a Kistolmácson táborozó 19 nehéz sorsú fiatal, mégis mindannyian jól érzik magukat. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei rengeteg olyan programot dolgoztak ki, amely segíti a fiatalok társadalmi beilleszkedését és jövőbeli sikerességét.

– Nagyon-nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra. Arra, hogy hogyan beszélünk egymással, hogyan kérünk a másiktól, hogy adott esetben, egy konfliktushelyzetet hogy tudunk feloldani. Nagyon fontos számunkra az, hogy megtudják, megismerjék, hogy nekik rengeteg jó tulajdonságuk van, amit elő lehet bányászni a mélyből. S ezt aztán a jövőben sikerrel tudnak kamatoztatni - nyilatkozta Bükiné Papp Zsuzsanna, a Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

A gyerekek a kreatív képességeiket is fejlesztik a táborban, még saját névjegykártyákat is készítettek. A legnagyobb népszerűségnek azonban a méta örvendett. 

– Még nem játszottam ezt a játékot, nekem minden új volt benne. Rengeteg, nagyon sok program van. Vannak szünetek is, jó itt minden, az étel is finom - mesélte Karsai Patrik.

Az elmúlt két évben hátrányos helyzetű kamaszokat láttak vendégül a főkapitányság szakemberei Kistolmácson, idén azonban 10-13 éves fiatalok érkeztek. A 2018-as tábor péntek délutánig tart.

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.