Elballagott a legidősebb öregdiák

facebook megosztás

„Hát ennél szebb húsvéti ajándékom még nem volt 98 éves koromig.”- Az egykori kanizsai kisdiák e szavakkal köszönte meg a Kanizsának, amikor tavaly közzétette a cikkünk végén olvasható imádságot. Július 19-én csütörtökön 11 órakor temetik a Siklósi köztemetőben Barlay Ödön Szabolcs atyát, aki július 8-án, életének 99., papságának 75. évében tért örök nyugalomra.


Dr. Barlay Ödön Szabolcs atya

Édesapja 1932-34 között a nagykanizsai 6. gyalogezred parancsnokaként szolgált, ezért járt ebben az években a piaristáknál kisgimnáziumba. Papi, szerzetesi hivatását a pécsi cisztereknél kapta.

A székesfehérvári egyházmegye nagyra értékeli azt az áldozatos kutatómunkát, amellyel Barlay Ödön Szabolcs Prohászka Ottokár püspök szellemi hagyatékának feltárására, megmaradására, átörökítésére tett. – fogalmaz a nekrológ.

Mindszenty József szentelte pappá Barlay Ödön Szabolcsot 1944. május 17-én. 1945 novemberétől a római állami egyetem ösztöndíjasa volt, majd Mindszenty másodtitkáraként tevékenykedett. A kommunista diktatúra alatt a fiatalok oktatásával is foglalkozott, ezért kitiltották az ország összes iskolájából, és ellehetetlenítették papi szolgálatát. 1958-ban és 1961-ben államellenes összeesküvés vádjával tartóztatták le, többévnyi börtön után amnesztiával szabadult.

1994 óta Székesfehérváron élt. Nyugdíjas évei alatt a szemináriumi és vasútvidéki templomban tevékenykedett. Rubinmiséjét 2014-ben mutatta be a székesfehérvári Ciszterci templomban. Tudományos pályafutása alatt egyház- és irodalomtörténészként számos könyve jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémia nagydoktorrá avatta 1993-ban. A Reneszánszkutató Csoport, majd 2004-től a Professzorok Batthyány Körének tagja volt.  Székesfehérvár Dr. Barlay Ödön Szabolcsnak a közösségért végzett munkáját 2013-ban Pro Civitate díjjal ismerte el.

A Kanizsa tavaly húsvétkor közölte Barlay atya egyik Prohászka püspökről írott könyvéből a bevezetőben említett imádságot. Ez kísérje őt a boldog színelátásra.

Prohászka Ottokár: Krisztus lelke

bensőséges – adoráló – papi – áldozati / tisztaságos – fölkent – virágzó – töretlen fényű / tündöklő – költői – intuitív – zseniális / alázatos – Istenbe merült – beléveszett – szeretett / édességes – illatos – magányos – magaslati / éjszakában virrasztó – szépséges – angyali – vándor / hallgatag – elmélkedő – Istentől illetett – kitárult / szárnyaló – tüzes – hófehér – szerelmes / érzőszívű – tavaszias – mélységekbe kiáltó – zuhatagokkal zengő / csillagokkal társalgó – ég és tenger kórusait vezénylő – drágakövekkel ékes – apostoli / prófétai – vértanúi – pálmakoronás – fiatalos / gyermeki – csillagok küldötte – égi – elsőszülött / eszményi – példaadó – harmonikus – lelkendező / ujjongó – hősi – győzelmes – evangéliumi / diadalmas – örvendező – együttérző – megszomorodott / árnyékbamerült – gyászba borult – sorsának kiszolgáltatott – összetört / átvert – feljajduló – halhatatlanságot ivó – húsvéti / öntözött kerti – játékos – pacsirta – fátyollal fedett / magasságok felé törő – repeső – örvényes – ünneplő / mezítelen – hibátlan – napsugaras – választott / rózsákat fakasztó – csendesen csobogó – gyengéd – erőtől duzzadó / drága, kincset érő – kitörő– megenyhült – tejjel folyó / mézzel folyó – tetterős – heves – lélektől meglehelt / ihletett – finom – királyi – hathatós / túlcsorduló – szökellő – liliomos – vérző/ könnyező – balzsamos – misztikus – édestestvér / extatikus – felolvadt – mélységes – szeretetreméltó / lángoló – buzgólkodó – fáradozó – sóhajtozó / teli – szánakozó – odaadó – kristálytiszta / felmagasztalt – derűs – vidám – gyönyörűséges / józan – szűzi – türelmes – hatalmas / szeplőtelen – előkelő – nemes – kiváló / páratlan – gondos – sóvárgó – kellemes / golgotavirág – érzékeny – tékozlóan bőkezű – szelíd / boldogító – vigaszos – békés – tisztelettől áthatott / zsoltározó – vallásos – Istenbe gyökerezett – ujjongó

Székesfehérvári Egyházmegye - Kanizsa

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.