Elkésve nincsenek

facebook megosztás

Hogy a labdarúgás micsoda erővel bír, jól jelzi, a városban futótűzként terjedtek a hét második felében a hírek az FC Nagykanizsa NB III-as együttesével kapcsolatban.


Képünk a csütörtök késő délutáni FC Nagykanizsa-edzés alkalmával készült, a labdarúgók megkezdték a felkészülést az NB III-as idényre

Fotó: Polgár László

A puszta tényeknél maradva - melyet magunk is tapasztalhattunk - csütörtök délután öt órakor a csapat a keret tagjaival és azok nagy részével, akikkel tárgyalásban áll a vezetőség, megkezdte a felkészülését az NB III-as szezonra, majd a pénteki és szombati foglalkozások alkalmával folytatták is a munkát. Azon munkát, melyet – egyelőre – Bene Gábor szakmai igazgató és Harcz Lajos edző vezényelt a labdarúgóknak.

Nem állítanánk, hogy időzavarban lennének, hiszen a korábbi vezetőedző, Gombos Zsolt is úgy állította össze a programot: a Kanizsa július 9-én kezdi hivatalosan a felkészülést, jelen pillanatban pedig még hetedikét írunk. Ami biztosra vehető, hogy a korábbi elképzeléseknek megfelelően szerdán a csapat tesztmeccsen már Lendván, a helyi szlovén másodosztályú Nafta ellen játszhat, míg a szlovén harmadik vonalbeli élcsapat, az NK Polana is felkészülési időszaka első meccsének tünteti fel az FC Nagykanizsa elleni mérkőzését – július 21-én.

S hogy kiket láthattunk? Nos, gyakorlatilag biztos, hogy a támadó Vittman Ádám Nagykanizsán folytatja, szintén Andráshidáról érkezik a belső védő Major Máté és a kapus Horváth Márton is. Aki még a tréningek alkalmával – a teljesség igénye nélkül - lelkesen rótta köröket és végezte a feladatokat: Béli Milán, Kondor Kristóf, Kretz Bálint, Pál Dávid, Szőke Richárd, valamint az egykori NB I-es bal oldali védő, Kónya László is...

Hogy a még elvarratlan szálakról se feledkezzünk meg: nos, a német szaksajtóban létezik egy kifejezés a két hivatalos szakvezető közötti időszakra, amikor még mások végzik a munkát a labdarúgókkal. Ezt - kicsit úgymond a kanizsai sajátosságokkal ötvözve - írjuk le: a korábbi bekezdésekben említett két szakember már komoly érdemi munkát végez a focistákkal, a vezetőségtől pedig azt az információt kaptuk, hogy hétfőn délután már az érdemi történésekről is beszámolhatnak, melyek arra vonatkozhatnak, miként is tovább a témakörben, mely a kispadok világát érinti...

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.