Hatalmas buli Karoson

facebook megosztás

Zalakaroson pénteken este kilenc órától várták a vendégeket a hajnalig tartó, zenés-táncos mulatságra.

„Kezeket a magasba, figyelj! Indul a buli…” – hangolta a közönséget a strandok éjszakájának kezdetén a Zalakarosi Fürdő partiarca, Éder Gabee és zenekara. A mulatni vágyóknak pedig több sem kellett…

Zalakaroson pénteken este kilenc órától várták a vendégeket a hajnalig tartó, zenés-táncos mulatságra.

– Nagyon szuper a zene, jó a hangulat, jól érezzük magunkat. Jövőre is jövünk – fogalmazott egy férfi munkatársainknak az egyik kültéri medencében ülve. Mások a színpad előtt táncoltak, s akadt olyan is, aki a fürdő különféle szolgáltatásaival ismerkedett.


A karosi fürdő megtelt a strandok éjszakájára bulizni vágyókkal (Fotó: Gergely Szilárd)

A strandok éjszakája évről évre egyre népszerűbb, amit bizonyít az is, hogy a Zalakarosi Fürdő gyakorlatilag megtelt erre az estére. Sokan a holdfogyatkozást a kültéri medencékből nézték.

– Szaunamestereinket megihlette a holdfogyatkozás, hiszen fantasztikus aromaszeánszokat fognak tartani – fogalmazott Csöndör-Köves Otília szolgáltatás-vezető az est kezdetén, aki kicsivel később azt is konstatálhatta: teltházas lett a buli.

Idén már kilencedik alkalommal rendezték meg a strandok éjszakáját, amelyhez az ország 40 fürdője csatlakozott. A programmal az évezredes magyar fürdőkultúra értékeire akarják felhívni a figyelmet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.