Horgásztábor Szentpéterföldén

facebook megosztás

Horgásztábort rendezett a Zalaerdő Zrt. Az első alkalommal megszervezett programot Szentpéterföldén tartották, ahol a résztvevő fiatalok elsajátíthatták az alapokat és egész nap hódolhattak a horgászat szenvedélyének.


A táborban jutott idő kirándulásra és kisvasutazásra is, de a fiúk igazán a tó mellett érezték jól magukat

Első alkalommal táboroztak Szentpéterföldén a horgászat iránt rajongó gyerekek. A nyugodt környezetben kapás is akadt bőven.

– Ez egy újdonság a Zalaerdő Zrt. életében. Egyrészt a helyszín is, hiszen idén először vagyunk Szentpéterföldén táborban. Mindeddig Obornakon, illetve Csömödéren volt táborunk. Maga ez a tematizálás is egy újfajta dolog. Volt már vadásztábor, most járunk a horgásztáborban, és lesz még egy természetbúvár táborunk – mondta Steyer Edina, a Zalaerdő Zrt. PR-ügyintézője.

A táborozók Nagykanizsa és Zalaegerszeg környékéről érkeztek, de olyan is volt, aki Celldömölkről utazott Szentpéterföldére.

– Nagyon jól érzem magam, mert sokkal jobb, mint otthon ülni és nézni ki az ablakon, meg csak kirándulni. Szerintem itt a horgásztáborban sokkal többet mozgunk, meg élményt is ad – vélekedett egy ifjú pecás, Horváth Mátyás.

Az ötnapos eseményen való részvételhez semmilyen előkövetelmény nem volt szükséges, ezért a táborba amatőr és gyakorlott horgászok jelentkezését egyaránt várták.

– Én egy dolgot tanultam meg, az eresztékemet állítani, meg eresztéket kötni az úszós felszerelésemre. És ugyanakkor a fenekezőmnek az etetését is, hogy bordán kívül ne töltsek etetőanyagot – mondta Jankovics Patrik.

A táborban jutott idő kirándulásra és kisvasutazásra is, de a fiúk igazán a tó mellett érezték jól magukat.  A sikerre való tekintettel a tábort jövőre is megrendezik.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.