Horvát zarándoklat volt Homokkomáromban

facebook megosztás

Horvátok és magyarok együtt imádkoztak július 13-án Homokkomáromban. A helyi kegytemplom búcsúnapján – a hagyományokhoz híven – horvát nemzetiségi zarándoklatot is tartottak. A szentmise prelogi vendégprédikátora arról beszélt, minden ember zarándok, és azoknak, akik úton vannak, Szűz Mária mindig segít.

Homokkomáromban minden hónap 13. napja engesztelő nap, de a júliusi azért is különleges, mert ilyenkor van a kegytemplom egyik búcsúnapja. – A templom egyik ereklyéje a Kis Szent Félix-ereklye. Ő egy római vértanú gyermek volt. Ilyenkor az ő közbenjárását kérjük a szentmisét követően a várandós édesanyákért, a kisgyermekekért és a beteg gyermekekért – mondta el Arányi Zoltán plébániai kormányzó.


Idén is felcsendültek a horvát egyházi énekek a Kálvária-dombon

Ugyanezen a napon horvát nemzetiségi zarándoklatot is tartanak, amelyre nemcsak a Mura-menti horvát ajkú településekről, hanem az anyaországból is érkeznek hívők. Antun Hoblaj prelogi esperes már húsz éve visszajár Homokkomáromba. – Mint minden hely, ami Szűz Máriához – átvitt értelemben az édesanyánkhoz – kapcsolódik, mindenkinek nagyon sokat jelent, hogy együtt itt lehetünk. Ahogy néhányaktól hallottam, ez egyfajta kötelék magyarok és horvátok között – vélekedett.


Hrvoje Damiš prelogi káplán azt mondta, a Szűzanya minden zarándok számára támasz

A szentmise szónoka szintén Prelogból érkezett. Prédikációjában a Szűzanya tiszteletét hangsúlyozta. – Mi mindannyian zarándokok vagyunk, akik követnek valamilyen utat. Ebben Máriának nagy jelentősége van, hiszen mindannyiunknak utat mutathat. Ha az ember megbotlik, akkor is fel tud állni, s tovább tud menni. Szűz Mária ehhez adhat erőt, támaszt nekünk – fogalmazott Hrvoje Damiš káplán.

A horvát nyelvű szentmisén idén is több százan vettek részt. Az első engesztelőnapot egyébként 30 évvel ezelőtt tartották itt, de Homokkomárom már korábban is, a 18. század óta népszerű zarándokhely volt a Dunántúlon.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.