Immár vezetőedzővel...

Ma késő délután már úgy tréningezhetett az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese, hogy a legénység vezetőedzője is jelen lehetett a foglalkozáson.


Barna László a Kaposvár zöld-fehér szerelését a kanizsai piros-kékre cserélte

Fotó: Polgár László

A tréner pedig nem más, mint Barna László, aki a kaposvári futballból érkezik a nagykanizsai csapat élére. Hogy az 50 esztendős szakemberre miként esett a választás, az néhány gondolat erejéig talán magyarázatra szorul, hiszen amikor szűk másfél hete az nagykanizsai gárda vezetőedzője kapcsán írhattunk, akkor még Mészáros Ferencet mutatták be a szakmai stáb vezetőjeként.

- Mészáros Ferenccel a szóban megfogalmazott alkalmazási feltételek kapcsán írásban már nem tudtunk megegyezni – magyarázta meg a kialakult helyzetet Kovács Tamás, az FC Nagykanizsa elnöke. - Ezért döntöttünk úgy közös megegyezéssel, hogy a kontraktust már nem írjuk alá. Mivel új helyzet állt elő, ezért tovább keresődtünk és így esett a választásunk a kaposvári labdarúgásból ismert Barna Lászlóra.

A hétfői edzést tehát már a somogyi megyeszékhely futballjából érkező szakember tartotta, akinek pályaedzője az a Bene Gábor lesz, aki az utánpótlás szekciójának szakmai igazgatói posztját is gyakorolja.

- Örömmel érkeztem, hiszen nagykanizsai születésű vagyok – mondta el bemutatkozásképpen Barna László. - Bal bekként gyakorlatilag a kaposvári futballban minden NB-s osztályt megjártam, majd Prukner László és Sisa Tibor mellett 300 NB I-es meccsen lehettem pályaedző. Vallom, hogy alázat és lelkesedés nélkül nem lehet e sportágat űzni és ezt kértem a játékosoktól is most az öltözői székfoglalómban. Úgy érzem, a hitvallásomra fogékony labdarúgókkal találkozhattam itt Kanizsán és ennek szellemében is vetjük magunkat a munkába.

Olyannyira a feladatok sűrűjébe csöppent az új vezetőedző, hogy szerdán hazai környezetben 17 órától felkészülési meccs keretében már a szlovén második vonalbeli Nafta Lendava ellen bizonyíthatnak a kanizsaiak.

S hogy kik ők? Nos, Kulcsár Olivér és Kulcsár Roland távozott, Zsirai Andráshoz és Zsirai Péterhez hasonlóan. Nincsenek már a csapatnál Szabó Ádám és László Áron kapusok sem, Szalai Dániel abbahagyta, míg Horváth Patrik ausztriai szerződés végett nincs már a dél-zalai városban. Ami a drukkereket talán még jobban érdekli, az az érkezők listája, lássuk hát a listát: gyakorlatilag biztos, hogy a támadó Vittman Ádám Nagykanizsán folytatja, szintén Andráshidáról érkezik a belső védő Major Máté és a kapus Horváth Márton is. Akik még a tréningek alkalmával – a teljesség igénye nélkül - lelkesen rótták köröket és végezték a feladatokat, Béli Milán, Kondor Kristóf, Kretz Bálint, Pál Dávid, Szőke Richárd, Vlasics Dániel, valamint az egykori NB I-es bal oldali védő, Kónya László is... A feltételes mód annak szól, hogy az említett labdarúgók közül még nem mindenkivel biztos a kontraktus aláírása, még tárgyalnak a felek.