Jakabfi Dávid a hazatérést tervezi – A ranglétrát végig kell járni!

Talán nincs olyan kiskanizsai, aki ne ismerné Jakabfi Dávidot. Az Izzó egykori dolgozójával nagyot fordult a világ, hiszen alig több mint 10 év alatt – gyakorlatilag a nulláról – vált a modern cukrászat egyik magyar úttörőjévé. Az egykoron tuningtalálkozók szervezésével is foglalatoskodó fiatalember sikerének valódi történetét azonban alig-alig ismerik, s még kevesebben hallottak arról, hogy egy keresztnél tett fogadalomnak – s így talán magának a Mindenhatónak – is köze van a példaértékű karrierjéhez.


Jakabfi Dávid egy keresztnél tett fogadalmat Istennek. Azóta a világhírnévig jutott (Fotó: Gergely Szilárd)

– Négy évet dolgoztam az Izzóban, és még azelőtt végeztem el a szakácsképzést, de én már az iskola alatt is cukrász szerettem volna lenni, sokszor át is lógtam hozzájuk, de a család miatt végül inkább szakácsnak tanultam – kezdi a történetet Jakabfi Dávid. – Jött a gazdasági válság, édesapámnak egészségügyi problémái adódtak, az öcsém és a húgom pedig akkor még nagyon fiatal volt, gondoskodni kellett róluk és iskoláztatni őket. Ezért is döntöttem úgy, hogy otthagyom az Izzót és külföldön, a vendéglátásban vállalok munkát.

Azonban Dávid a sikeres vagy legalábbis anyagilag gyorsan kifizetődő külföldi karrier helyett kezdetben csak elutasítást kapott.

– Tíz napja dolgoztam kint, amikor hazaküldtek, mert nem tudtam eléggé németül, valamint jött egy protekciós német srác a helyemre. Aztán elmentem 23 évesen egy szezonra mosogatni, kétségbeesésemben csak azt mertem elvállalni. Közben folyamatosan kaptam otthonról a híreket, hogy kilátástalan a család anyagi helyzete... Az egyik ilyen telefon után annyira „fölspanoltam” magam, hogy kimentem a hotel udvarán lévő kereszthez, és megfogadtam Istennek, hogy többet az én családom ilyet nem él át. Addig megyek előre, amíg ez meg nem változik. Minden reggelemet úgy kezdtem, hogy –20, –25 fokban pakoltam sörpadokat, kesztyű nélkül, mert azt ugye nem kaptunk, kezdetben pedig nem volt rá pénzem. Aztán délutánonként mosogattam a forróvízben… Mit szépítsük, nagyon lenézett az ottani személyzet.

A cukrász álom beteljesülésére a 2010-es évek elejéig kellett várni. Karintiából elkerült Tirolba, ahol három szezont dolgozott. Ott megengedték neki, hogy desszerteket készítsen. Elhatározta, olyan helyre megy tovább, ahol patissier lehet. A váltás sikerült.

– Egy mesterszakácstól megtanultam pár alapot, s mivel egy óriási tiroli hotelről van szó, nagyon sok egyéb fogás is rám ragadt. Aztán 2013-ban kaptam egy hívást, az egykori karintiai konyhafőnökömtől. Mesélte, hogy új helyen dolgozik, és szeretné, ha én irányítanám a cukrász részleget. Mondtam neki, én nem vagyok cukrász, ő erre rávágta:Dávid, mindig erre vágytál, itt az ideje, hogy megpróbáld. Amikor beléptem a konyhába és megláttam azt a 100-120 tortakarikát,majdnem sokkot kaptam. Az volt a szerencsém, hogy az első 2-3 héten rengeteg dolgot megmutattak,a főnökség pedig látta rajtam az akaratot, s mindenben támogatott. Itt kezdtem el marcipánnal dolgozni, és állattortákat is itt csináltam először.

2017. június 23. piros betűs ünneppé vált a Jakabfi családnál, hiszen ekkor jelent meg Dávid könyve, a „Patissier. Alázat és ambíció 50 receptembe zárva”.

– 2016 telén kerültem Salzburgba, egy négycsillagos családi hotelbe, ahol a konyhafőnök mellett csak én kaptam szabad kezet. Itt már az első szezonomban rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, aztán a második évben a könyvem megírásához is minden segítséget megadtak. Szerencsére nagyon pozitív visszhangja lett a kötetnek, többször volt már olyan élményünk a párommal, hogy találkoztunk egy étteremben vagy hotelben a könyvemmel, vagy olyan kollégával, aki volt nálam tanfolyamon.

Aztán egyre több helyen felfigyeltek Dávid bátor és formabontó munkásságára, Berlinbe hívták például oktatni cukrászokat és séfeket. E projekt kapcsán az olaszok érdeklődését is felkeltette, pár hete pedig jött egy svájci ajánlat is.

A siker azonban nem vakította el Jakabfi Dávidot, sőt! Hiába a rengeteg külhoni megkeresés, a jövőjét Magyarországon, Budapesten és Nagykanizsán képzeli el.

 – Már most is tartok tanfolyamokat a fővárosban, ezzel szeretnék foglalkozni életem végéig. Ezért épül a műhelyem Nagykanizsán, hogy itthon is oktathassak. Szerencsére nagyon sok megkeresésem van itthonról, így a nem is olyan távoli jövőben szeretnék hazatérni. Én itt vagyok, az ajtóm mindenki számára nyitott, várom a fiatalokat,s mindenben segítek nekik. De azt is el kell mondanom, a legnagyobb probléma az, hogy többségükből teljesen kiveszett a tisztelet és az alázat, pedig tudomásul kellene venni, hogy csöndben és fegyelmezetten végig kell járni a ranglétrát.

Mikó-Baráth György