Megfordult a trend, a magyarok több mint fele már úgy érzi, könnyen találna magának új állást

facebook megosztás

Az előző negyedévhez képest ismét magas, 69 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index, ami három pontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A megkérdezettek több mint fele (52%) pedig most először véli úgy, hogy könnyen találna magának új állást, ha azt elveszítené, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös májusi munkaerőpiaci kutatásából. 

 

A tavalyi évhasonló időszakához képest 3 százalékpontot emelkedett, így az elmúlt évben ismét közel 70 pontos (69) értéket vett fel májusban a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe. Vagyis az időszakonként tapasztalható minimális ingadozások ellenére továbbra is egy emelkedő tendenciáról beszélhetünk.

A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Érdemes figyelembe venni, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne.

Míg 2015 júniusában 62, egy évvel később 60, 2017-ben pedig már 66 pontot ért el a munkavállalói bizalmi index értéke.

„Az előző évekhez képest jóval derűlátóbban ítélik meg a munkavállalók a jelenlegi állásuk stabilitását, ráadásul az újbóli elhelyezkedés megítélésével kapcsolatos mutató is most először lépi át a körükben az 50%-os küszöböt” – mondta el Kiss Márk István. A BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója hozzátette: a legoptimistább munkavállalók továbbra is a fővárosban élők és a diplomások, utóbbiak körében most vette fel az index az eddigi legmagasabb értéket, 74 pontot.

Általánosságban elmondható, hogy iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot 74 és 71 ponttal, utánuk 68 ponttal következnek szakmunkás papírral rendelkezők, tőlük jócskán lemaradva, 55 ponttal a legfeljebb 8 osztályt végzettek jönnek.

Szinte minden korcsoportban jelentős javulás tapasztalható az elmúlt évben: a 18-29 évesek körében 68, a 30-39 éveseknél 70, a 40-49 éves korosztálynál 72 pontot vett fel az index, míg az 50-59 éves korcsoportnál 67, a 60 felettieknél pedig 63 pontot regisztráltak.
A szektorok szerinti bontás tekintetében szintén nem figyelhető meg kiugró különbség: az iparban és építőiparban 70, a kereskedelemben 71, a közigazgatásban dolgozóknál 68 pontot, a mezőgazdaságban működő munkavállalóknál 61 pontot mértek.

A lakóhely szerinti bontásban a budapestiek körében 3, a városban élőknél 5 pontot emelkedett egy év alatt a bizalmi index, így az említett csoportokban 70-71 pontot mértek májusban, viszont a falvakban élőknél 65 pontot regisztráltak, ami 2 pontos visszaesést jelent egy év alatt.

A régiók szerinti bontásnál, a fentiekből is következően, a Közép-Magyarországon 71 pontot, Nyugat-Magyarországon 69 pontot, az ország keleti felében 68 pontot vett fel az index. Az ország középső és keleti részére vonatkozóan 4-4 pontos növekedés figyelhető meg az elmúlt egy évben.

Ami a karrierhez kapcsolódó jövőképet illeti, a férfi munkavállalók 79%-a, a nők 77%-a érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye, illetve férfiak 76%-a és a nők 75%-a látja biztosnak a helyét a jelenlegi munkahelyén. Az álláskeresés kapcsán a kor előrehaladtával csökken az optimizmus: a 18-29 éves válaszadók 42%-a, a 30-39 évesek 36%-a, a 40-49 évesek 39%-a válaszolta azt, hogy könnyen vagy nagyon könnyen találna magának új, a képzettségének megfelelő munkát, amennyiben elveszítené az állását. Ezzel szemben az 50-59 év közötti korosztálynál ez a típusú optimizmus már csak 33%-ukra érvényes, a 60 felettiek körében pedig mindössze 17%-ra. 

Azok a munkavállalók, akik ennél rövidebb időre látják biztosnak a munkahelyüket, 40%-uk szerint a cég meg fog szűnni, 42%-uk pedig úgy gondolja, hogy várhatóan lesz leépítés, ennek során pedig megválnak tőle.

BNP Paribas Cardif

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.