Mit meg nem teszünk a kattintásért!

facebook megosztás

–  Megnézzük, mielőtt bezárnák! – válaszolta a Balatonról idetekert vidám csapat egy áruház előtt hűsölve, mikor arról kérdeztük: hová lesz a menet? – Akkor Önök is a Tériszonyosok Országos Egyesületének közleményét olvasták! – vált nyilvánvalóvá, máig hat egy április 1-jei hír.


A postás megkergeti a kutyát, az hír

A postás megharapta a kutyát, az hír. A fordítottja kit érdekel? Ezért címben, képben, bevezetőben egyaránt kerültem, hogy arra utaljak, minek a bezárásáról ír az internet. Ön is tapasztalta: a sajtó, írott és elektronikus egyaránt, hajlamos rá, hogy olyan címet adjon, ami felkelti az érdeklődést és kattintásra indít. Súlyosbítva a közösségi oldalak hírvonalával: nem egy gyorskezű a címhez szól hozzá, magát a cikket el se olvassa. De akad olyan portál is, amely a hazugságot teszi címbe, és csak az írás végén derül ki, mindez csak feltételezés. Ezért mondta zalai földink, Deák Ferenc: A sajtótörvénynek egyetlen mondatból kellene állnia. Hazudni nem szabad!

Ezúttal nem erről volt szó, sőt jelezték is. Címkék: április elseje / álhír.  Mégis akadt mérgelődő, mocskolódó kommentelő. Maga a poén  - a Tériszonyosok Országos Egyesületének (TOE) kezdeményezése: „Nagyon kellemetlen nekünk, hogy egyre több kilátót adnak át országszerte, és mi egyikbe se tudunk felmenni. Ezt a diszkriminációt szünteti meg a mostani rendelet, amelyet reményeim szerint több hasonló is követ majd a közeljövőben” -  ugyan vészesen hasonlít egy azóta eltűnt – de nagy kárt okozott – fővárosra korlátozódó törpepárt eredményes akciójára: a Momentum Nolimpiájára. De a Turista Magazin április elsejei tréfája még sürgetőleg is hat: Az év végégig kaptak haladékot az üzemeltetők, hogy elbontsák a 300 méternél magasabb pontra épített kilátóikat – írták. Azért jövőre is várjuk vendégeinket Kanizsára, a Csónakázó tó fölötti kilátóra!

Papp János

 

Vigyázzatok az újsággal!

Pehm József, a későbbi Mindszenty érsek tudott valamit, amikor Vigyázzatok az újsággal! című röpiratában 1919-ben így írt: „Ennek a sajtónak pusztára a neve és félig-meddig a nyelve magyar, de a lelke nem a mienk, az nemzetközi, hazátlan bitang lélek, amelynek a magyar földön semmi sem tetszik, csak a magyar pénz és a magyar kenyér. A múltunk, a történelmünk előtte utálat és gúny tárgya. (…) Nincs az a szenny, az a piszok, amivel a magyarságot befesteni ne igyekeztek volna. Ezért is volt olyan veszett külföldön a hírünk. Megcsinálta a saját sajtónk.


„Ezt a szörnyeteget, amelyik megölte Magyarországot, mi hizlaltuk nagyra” – nincs hová hátrálnunk

Ez a sajtó volt az, amely hidat vert a magyarság ellenségeinek. …Keseregtek véreim? Sírjon, sajogjon is a szív. Ki bűne tette? A sajtóé! Nem, nem a sajtó a főbűnös. Jupiterhez, a főistenhez panaszra mentek az erdő fái a fejsze ellen, hogy az mind kipusztítja őket. Jupiter csitítja őket: »Ne bántsátok a fejszét, ti adtátok a kártékony fejszenyelet.« Ezt a szörnyeteget, amelyik megölte Magyarországot, mi hizlaltuk nagyra. Mi vagyunk a haza, a kereszténység gyilkosai, amikor házunkba eresztettük, pénzeltük. (…) A kommunizmus nem véletlenül csöppent ide négy és fél hónapra: pompásan dolgozó pionírok készítették neki az utat négy és fél évtizeden át. A kommunizmus a magyartalan és kereszténytelen sajtó dús vetése. Az utca csőcseléke, a Lenin-fiúk a cinkotai gyilkosokat eszményítő sajtón nőttek fel. Az úri betyárokat is nevelte valami: a szabadkőmíves, liberális, Istent, felebarátot nem ismerő sajtó.”

Az áprilisi választás megmutatta, a liberális sajtó túlereje sem bír népünk józanságával. 1918 után 100 évvel nincs hová hátrálnunk. És hátradőlnünk, elbizakodnunk sem lehet: „nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy birodalommá szervezett, nemzetközi hálózattal.” – így  miniszterelnökünk. Jövőre Európának lesz szüksége Magyarországra.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.