Orbán: az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva

facebook megosztás

Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mandátuma jövő év májusában lejár - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken, a brüsszeli testület jelenlegi döntéseivel kapcsolatban.     

A kormányfő reagált a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásra és arra is, hogy a testület javaslata szerint 6000 eurót adnának migránsonként a befogadó országoknak. Azt mondta: nem tulajdonít jelentőséget a bizottság mostani döntéseinek, hiszen minden, mostani kezdeményezés már kifutott az időből.     

Orbán Viktor szerint azt a módszert kell megtalálni, "hogyan lavírozzunk, evickéljünk" el a jövő év májusáig.     

Elvi kérdésnek nevezte, mire fordítja az unió az emberek pénzét, és veszélyes gondolkodásnak nevezte azt, ha azt a migránsoknak adnák oda.     

Hangsúlyozta: a jövőben olyan Európai Bizottság kell, amely nem a határokat megvédő országokat bünteti.   

A miniszterelnök a világ egyik legstabilabb országának nevezte politikai szempontból Magyarországot.    

Rámutatott: nincs egyetlen olyan ország sem, ahol egy kormány háromszor egymás után tudott volna kétharmados többséggel nyerni. A politikai stabilitás előnyét pedig be lehet váltani, világossá lehet tenni a világban, hogy a magyar kormány politikája kiszámítható - indokolta az elmúlt hetek "diplomáciai nagyüzemét", azt, hogy számos ország vezetőjével tárgyalt.     

Sikeresnek nevezte az elmúlt heteket és kijelentette: mindez az országot erősebbé teszi és a gazdaságra is jó hatással van. Kijelentette: a befektetők is tudhatják, hogy a politika felől nem terheli kockázat vállalkozásaikat.   

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban leszögezte: amíg kereszténydemokrata kormánya van az országnak, a nyugdíjak vásárlóértéke megmarad. Emlékeztetett: az időseknek apránként szinte teljes egészében visszaadták azt az összeget, amelyet a szocialista kormányok vettek el tőlük.    

Orbán Viktor stabilnak nevezte a magyar gazdaságot és azt a modellt, amelyet 2010 után épített ki a kabinet. Jelezte azonban, hogy a világgazdaságban feltűntek már a "sötét felhők", bár senki nem mondja ki, hogy válság közelít. Mindezek miatt a jövő évi büdzsét bizakodónak ítélte, de egy olyan költségvetésnek is, amely a megemelt tartalékkal megvédi az országot a világgazdaság esetleges kedvezőtlen változásaitól.     

Egy másik kérdésre jelezte azt is: arra számít, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország után további államok lépnek ki az ENSZ migrációval kapcsolatos tárgyalásaiból, ott ugyanis a kibocsátó országok vannak többségben, így a folyamat támogatóinak érdeke érvényesül.  

Bár az ENSZ döntéseinek nincs közvetlen hatása az emberek életére, a kormányok azokat mégsem hagyják figyelmen kívül. Migránsügyben nem lehet felelőtlen nyilatkozatokat tenni, olyan dokumentumokat előállítani, amely a tagok egy részének érdekével ellentétes - szögezte le.     

Szerinte a tagállamok most jönnek rá, hogy a testület egy olyan dokumentumot készül elfogadni, ami a világ népvándorlásának szabályozásában zsinórmérték lehet, és bár jogilag nehéz majd kikényszeríteni, azt a "puha hatalom" eszközének nevezte, amely befolyásolja a közgondolkodást. "Nem mindenkinek jár egyformán az ébresztőórája" - fogalmazott, utalva arra, hogy szerinte mások is elhagyják majd a tárgyalásokat.     

Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök korábbi tanácsadója mozgalmáról szólva, amelynek célja Soros György és az általa támogatott szervezetek tevékenységének ellensúlyozása, Orbán Viktor azt mondta: sok sikert kíván az amerikai konzervatív eszmék terjesztéséhez, mert eddig csak a liberális volt hallható.     

Hozzátette: nem emlékszik az elmúlt 30 évben olyan évre, amikor az Egyesült Államok ne avatkozott volna be a magyarországi vitákba, leggyakrabban alapítványokon keresztül szólnak bele más országok belügyeibe. Ezt a tevékenységet a modern világ olyan tulajdonságának nevezte, amellyel szemben nehéz védekezni.     

Mint mondta, Magyarország úgy védekezik, hogy átláthatóságot kér. A miniszterelnök kijelentette: 67 "álcivil szervezetet" finanszíroznak a Soros-alapítványok, a magyar választóknak pedig szerinte tudniuk kell, hogy kiket finanszíroz Soros György vagy éppen Brüsszel azért, hogy beleszóljanak a belügyekbe.     

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy szombat délelőtt előadást tart a Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemen, hétfőn azonban megkezdi szabadságát. Felidézve az elmúlt év eseményeit, úgy fogalmazott: "az erőim végén vagyok, rám fér, hogy feltöltsem az akkumulátorokat". Szavait úgy zárta, hogy a munkát augusztus végén, szeptember elején kezdik újra.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.