Péter Árpád: A tehén se lila

facebook megosztás

Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni. (Assisi Szent Ferenc imája, részlet.)

Máriacell, 2018 júliusa. Azt mondták, itt még a fű is zöldebb. Az. De nem lila a tehén, még a világhírű, titkos recept alapján készített gyógynövénylikőr kóstolása után sem. A tehén pöttyös-foltos(!), akár a lélek – mármint az emberi. Mindenkié. Mindegy, kié.


„Mert Te szent kereszted által megváltottad a világot.” A máriacelli kálváriahegy csúcsán: csak egy lépés az ég… (Fotó: Péter Árpád)

A legenda szerint Magnus, a térítő szerzetes egy Mária-szoborral érkezett meg ide 1157-ben, de útját hatalmas kőszikla zárta el, azonban a bencés barát nem rettent meg: a Szűzanya mását a sziklára tette, s a kőtömb kettéhasadt. Innen tudta, jó helyen jár, remetekunyhót, úgynevezett cellát-kápolnácskát épített, ebből ered a stájer-magyar gyöngyszem későbbi neve: Máriacell.

Az első kőtemplomot fél évszázad múlva I. Henrik morva őrgróf emeltette, hálából. Ágyhoz kötve, súlyos köszvényben szenvedett ugyanis, amikor egyik éjjel álmában Szent Vencel jelent meg neki, s azt mondta: ha visszanyeri egészségét, zarándokoljon el Máriacellbe, és építsen a Szűzanya tiszteletére templomot. S lőn – egészség is, templom is. Később a mi Nagy Lajos királyunk Isten házát gótikus stílusban átalakíttatta, s kegykápolnával bővíttette. Persze, hálából. A török ellen vívott honvédő küzdelem során, álmában, neki is megjelent a Szűzanya, aki megjósolta harci sikerét,s mikor az uralkodó felébredt, egy Mária-kép volt a mellén. Lajos, seregével, naná(!), legyőzte az oszmán túlerőt.

Kétség sincs, Szent II. János Pál pápa ismerte ezeket a történeteket (persze, sokkal többet is), amelyek fényében a Rosarium Virginis Mariae-ben írt intelme új erőre kaphat a pöttyös-foltos, de hívő lélekben: „Van-e vajon jobb eszköz a rózsafüzérnél ahhoz az igényes és rendkívül gazdag feladathoz, hogy Máriával együtt szemléljük Krisztus arcát? Fel kell azonban fedeznünk azt a titokzatos mélységet, amely ennek a népi ájtatosság számára oly kedves imának az egyszerűségében rejlik. Az Üdvözlégy Mária elimádkozásával elmélyítjük Isten Fia küldetésének legfontosabb eseményeit, amelyeket az Evangélium és a Szent Hagyomány által kaptunk örökségbe. Fogjátok újra kézbe a rózsafüzért, fedezzétek fel az ima erejét a Szentírás fényében, a mindennapi élet körülményei között.”

Mária a győzelem – útja és reménye, Máriacell pedig a bizonyítéka annak, ő több mint hit, ő a létező valóság. 

De ugyanezt bizonyítja Máriacell összes testvérvárosa is – s ha a listában valaki nem fedezi fel a Gondviselés munkáját, akkor keresse fel bátran a celli forrást, amely gyógyítja a szembetegséget… –: Fátima, Lourdes, Loreto, Czestochowa, Altötting, Esztergom.

A „nagy harc” – hogy a komcsik is értsék: az a harc lesz (tényleg) a végső… – még hátravan, de akik Mária köpenye alá gyűlnek, megmenekülnek. A próféciák szerint még életünkben választhatunk (félreértés ne essék, a „mesekönyves” hitetlenek is), de persze jobb minél előbb a győzedelmes sereghez csatlakozni, imádsággal, hittel, alázattal.

Lám, a Szűzanya csillagai alatt (sic!) is egyre több tévelygő európai politikus érti ezt.

Nem kell félnetek, jó lesz… 

PS.: Máriacell, 2018 júliusa. Mindannyian zarándokúton vagyunk. „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7.13-14)

A tehén se lila. Pöttyös-foltos ugyan, de nem lila, s nem is kell átszínezni. Európa sem lila. Pöttyös-foltos ugyan, de ezt sem kell átszínezni. A bátrak igazsága az igazság bátraié. Most segíts meg, Mária…!

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.