Szerdánként irány a Csótó

facebook megosztás

Az esőre álló időjárás ellenére tegnap is mintegy 40 futó gyűlt össze a Csónakázó-tónál. A szerda esti közös mozgást tavaly indította el a Kanizsai Futóklub. A program célja, hogy amatőr és profi futók, valamint gyerekek és felnőttek is együtt sportoljanak. – A fiataloknak, gyerekeknek van atlétikaedzés évközben, és hogy a nyári szünetben is megmozgassuk őket, egy kis félórás Csótó kerülő futással indult a történet. Először csatlakoztak szülők, aztán baráti társaságok, aztán kibővült más társaságokkal a csapat. Az idei évben olyan 50-60 fő körüli mezőnnyel szoktunk kalkulálni egy-egy alkalommal - említette Léhart Zoltán, a futóklub alelnöke.

A mozgást kedvelők körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Csótó kör, tegnap még Debrecenből is érkeztek futók. Dolgozunk, egy körúton vagyunk a Dunántúlon. A férjem ma itt dolgozott Nagykanizsán, én pedig szeretek futni, ezért beírtam a keresőbe, hogy hol lehet Nagykanizsán futni és a Csótó kört adta ki, ezért vagyunk itt - mesélte Fúróné Gömöri Zsuzsanna.

A nyár végéig tartó programhoz bárki csatlakozhat, szerda esténként még négylábú kedvenccel közösen is teljesíthető az 5 kilométeres táv.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.