Takács Zsuzsa költő kapta az idei Hévíz Irodalmi Díjat

facebook megosztás

Takács Zsuzsa költő a Hévíz irodalmi folyóiratban tavaly megjelent A Vak Remény gyöngülése című költeményével nyerte el az idei Hévíz Irodalmi Díjat - közölték pénteken a városban tartott irodalmi fesztiválon.


Takács Zsuzsa költő kapta az idei Hévíz Irodalmi Díjat. Papp Gábor polgármester (szemben b2) beszél, mellette Szálinger Balázs, a Hévíz irodalmi folyóirat volt főszerkesztője (b) és Fehér Renátó költő (j) a negyedszázados fennállását ünneplő Hévíz című irodalmi lap kétnapos fesztiváljának megnyitóján és a Hévíz Irodalmi Díj kihirdetésén a hévízi Városi Könyvtárban 2018. július 20-án. Idén Takács Zsuzsa költő A Vak Remény gyöngülése című költeményével nyerte el az elismerést. MTI Fotó: Varga György

A Hévíz irodalmi folyóiratot ez év elejéig hat éven át főszerkesztőként irányító Szálinger Balázs a díj kihirdetésekor - amely egyben a negyedszázados fennállását ünneplő lap kétnapos fesztiváljának megnyitója is volt - már azt elismerésre méltónak nevezte, hogy egy irodalmi folyóirat 25 éven át meg tudott maradni.     

Felidézte azt is, hogy az önkormányzat 2013-ban alapította a  Hévíz Irodalmi Díjat, amelyet eddig Háy János, Szántó T. Gábor, Kemény István és Bereményi Géza nyert el egy-egy előző évben a folyóiratban megjelent művéért. Takács Zsuzsa költeménye révén először díjaztak verset - fűzte még hozzá, de jelezte azt is, hogy a díjazott betegsége miatt csak egy későbbi időpontban tudja átvenni a kitüntetését.   

Papp Gábor, Hévíz polgármestere megemlékezett a rendszerváltás utáni első polgármesterről, Kiss Lajosról, aki a lapot megalapította. A nehézségek és változások mellett az elmúlt hat-nyolc évben "vérfrissítésen" esett át a folyóirat úgy, hogy korábbi szerkesztői mellett megjelent egy "fiatalos, lendületes csapat" új ötletekkel.    

Ma már ez a folyóirat a Kárpát-medencén belül az egyik legnépszerűbb irodalmi lap, amely antológiákat is megjelentet, de készített angol nyelvű kiadást is. Hévíz mint mecénás ezt az értéket továbbra is meg akarja őrizni - fejtette ki a polgármester.   

Az irodalmi díj átadását követően a Hévíz U25 verspályázatot értékelték Fehér Renátó, Szálinger Balázs és Vajna Ádám zsűritagok részvételével, később pedig bemutatták azokat a fiatal költőket is, akiknek indulásában szerepet játszott a folyóirat.     

A kétnapos fesztivál szombati eseményei között az első húsz évről beszélget Szálinger Balázs és két korábbi főszerkesztő, Cséby Géza és Szántó Endre. A Hévíz díjasok estjén Háy János, Szántó T. Gábor, Kemény István és Bereményi Géza vesz részt, majd főzéssel egybekötött irodalmi gasztroesttel zárul a negyedszázados irodalmi folyóiratnak szentelt hévízi fesztivál.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.