TehetségM/Kutató – Leendő matematikus, gólyalábakon

facebook megosztás

Az egyetemi létbe nagy álmokkal, a nyári vakációba pedig nagy lábakon érkezik Szeiler Pál: a matematikában, nyelvtanulásban és gólyalábazásban is tehetséges fiatal elméleti matematikus és kutató szeretne lenni.


Szeiler Pál gólyalábakon. A matematika terén is magasra tör… (Fotó: Gergely Szilárd)

A frissen érettségizett Szeiler Pál különféle matematikaversenyeken elért eredményeiről rendszeresen beszámolt honlapján gimnáziuma, a Piarista-iskola. Az effajta tudósításokból nem volt kevés az elmúlt években, ám Pali a középfokú tanulmányai végéhez ért. Tervei szerint ősszel már az ELTE matematika szakának hallgatója lesz. Nagy álma, hogy egyszer majd a neves egyetem kutatói csoportját erősítse elméleti matematikusként. A fiatalembernem csak a számok világában mozog otthonosan: a nyelvtanulás sem okoz gondot neki.

– Nagyon érdekelnek az olyan logikus felépítésű idegennyelvek, mint a német – magyarázza. – A nyelvtani rendszerén könnyen ki tudtam igazodni, a szabályokat hamar átláttam, és a szótanulás is gyorsan ment. Szintén sokat segített az a pár alkalom, amikor a családommal Ausztriában nyaraltunk. Amellett, hogy kipróbálhattam magam „éles helyzetekben is”, belehallgathattam abba, milyen az osztrákok akcentusa.

Szeiler Pál a városban és a megyében meghirdetett németversenyeken is általában előkelő helyen végzett. Ami pedig az angolt illeti, nos, a szintentartáson kívül már arra sincs különösebb gondja, hiszen a jeles emeltszintű érettségijével meglett a nyelvvizsgája abból is.

– Az egyetem alatt azért odafigyelek majd arra, hogy ezek a nyelvtudások ne váljanak passzívvá. Az angolra biztosan szükségem lesz majd még, de a németet sem szeretném elfelejteni.

Az iskolakezdés ugyan még odébb van, de Pali a nyári szünetben sem lógatja a lábát, sőt... A Nagykanizsai Gólyalábasok tagjaként fellépésről fellépésre jár. Legközelebb a hétvégén kezdődő Világfi Fesztiválon szerepel a Velencei-tó mellett.

– 2010-ben találkoztam először a gólyalábazással, de még két év telt el addig, amire aktívan belevetettem magam ebbe az egészbe. Mindig is érdekeltek a különleges sportágak, például az egykerekűzés. Egyrészt ez motivált, másrészt pedig az, hogy szerettem volna minél ügyesebben gólyalábazni.

Ehhez nem kevés elszántságra van szükség, különösen a tanulási fázisban, mondja. Pali sem úszta meg botlások és esések nélkül – ezt nem lehet megspórolni –, de ma már magabiztosan trükközik, és látja el jó tanácsokkal a gólyalábasok új generációját.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.