Tengerre magyar!

facebook megosztás

Jókedvűen, egymást bíztatva és segítve gyülekeztek a TEKER Egyesület biciklistái a nagykanizsai városháza előtt. A csapat 5 éve indította el a „Tengerre magyar!” akciót, amelynek keretében Nagykanizsáról indulva egy, az Adriai-tenger partján fekvő városig tekernek. Nagykanizsa az ország egyik legnyugatibb pontja, pont olyan távolságra van az Adriai-tengertől, főleg a Trieszt-Opátia-Rijeka tengely, amit egy évi 2-3-4 ezer kilométerrel rendelkező kerékpáros két nap alatt kellemesen meg tud tenni - említette Jankovics Ferenc, a TEKER Egyesület alelnöke.


Irány Trieszt! Fotó: Gergely Szilárd

A 30 fok körüli hőmérsékletben nem egyszerű a 400 kilométer letekerése, de az egyesület tagjai felkészültek a kihívásra. – Triesztig letekerni nem olyan egyszerű, viszont nagyon-nagyon edzett a csapat, sokat kijárnak együtt, és én úgy gondolom, hogy ennek hosszabb távon is lesz jövője, főleg innét, Nagykanizsáról. Ahogy most látjuk, a kerékpározás fővárosa felé hajlunk - tette hozzá Karádi Szabolcs, az egyesület elnöke.

Nagykanizsán és egész Zala megyében nagy hagyománya van a kerékpársportnak. Mindezt még tovább erősítheti a városban épülő velodrom, amit verseny- és hobbikerékpárosok egyaránt használhatnak majd. Hála Istennek, egyre többen vagyunk, és ennek is köszönhető talán az, hogy Nagykanizsán volt is, és jelen pillanatban is van kerékpáros élet. Talán ennek is köszönhető, hogy az országban a 3. velodrom, a 3. fedett kerékpárpálya itt fog felépülni, ami újabb lökést adhat a Kanizsa és Kanizsa környéki kerékpároséletnek - fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője.

A bringásokat egy kisbusz is kiséri, a jármű felszerelést, energiaszeleteket és vizet is szállít. Az egyesület tagjai vasárnap érkeznek vissza Nagykanizsára.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.