Változások a nagykanizsai temetőkben

facebook megosztás

Megváltozott a temetői ügyfélszolgálat és a temetők nyitvatartása is Nagykanizsán.

A július 1-jén életbe lépett önkormányzati rendelet egyebek mellett érinti a járművek temetőkbe való behajtását is.  A Tripammer utcai ügyfélszolgálat ezentúl hétfőtől csütörtökig 8-tól 15 óráig, pénteken 8-tól 12:30-ig tart nyitva. A vonatkozó helyi rendelet és minden tudnivaló megtalálható a városüzemeltető honlapján.

– A régi rendeletben a téli nyitvatartási idő november 1-től február 28-ig tartott. Tekintettel arra, hogy egyik temetőnkben sincsen olyan közvilágítás, hogy sötétben könnyen lehetne sétálgatni, ezért ezt most kitoltuk március 31-re. Tehát ez azt jelenti, hogy eddig a márciusi hónapban este nyolcig tartottunk nyitva, de a jövőben már csak hat óráig lesz nyitva minden temető. Gyakorlatilag a téli nyitvatartási idő egy hónappal meghosszabbodott a nyári időszak a rovására – mondta Fitos István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.