Varga Mihály: Magyarország az öt legélhetőbb ország egyike kíván lenni Európában

facebook megosztás

Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén történtekről számolt be a sajtó képviselőinek Budapesten, kedden.   

Kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatait vitatták meg az ülésen.      

A versenyképesség javítására kidolgozott elképzeléseket nyár végéig áttekintik, illetve egy-egy feladat elvégzéséhez felelősöket is hozzárendelnek - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.   

A kormány gondolkodik azon, hogy az egészségpénztári megtakarítások adókedvezménye megmaradjon - mondta újságírói kérdésre Varga Mihály. A cafetéria a gazdaságpolitikai ösztönző rendszer egyik eleme csak, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok között is van olyan, amelyik a területet érinti - tette hozzá utalva arra, hogy az egészségbiztosítások mellett a nyugdíjpénztári megtakarítások támogatását is fontosnak tartják.   

Ami a szociális hozzájárulási adót illeti, azért tervezték a további csökkentést 2019 júliusától, mert az adott év lezárását követően lehet az értékelést elvégezni - jegyezte meg a tárcavezető utalva arra, hogy a kormánynak nincs ellenére további adó- és járulékcsökkentés sem.   

A rendszerváltozás után először 2016-ban sikerült megállapodást kötni a szociális partnerekkel, a munkaadók komoly terheket vállaltak a közterhek csökkentésének fejében - mutatott rá Varga Mihály arra a kérdésre, hogy milyen újabb közteher-csökkentések várhatók. Azt is jelezte, hogy a hatéves bérmegállapodás forgatókönyve szerint kíván haladni.   

A kormány azzal számolt, hogy az év egészében 3 százalék körüli infláció valósulhat meg - így kommentálta Varga Mihály újságírói kérdésre a legújabb inflációs adatokat.   

A bürokrácia mérete a legtöbb összevetés szerint a többi visegrádi országhoz hasonlítva Magyarországon magasabb - mondta     Varga Mihály arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége azon javaslatáról, miszerint 100 ezer főt szükséges elbocsátani a közszférából, megjegyezte: a kormány elrendelte a létszámstopot, nem tervezi, hogy a következő hónapokban az államigazgatás mérete tovább növekedjen. Arról pedig közös gondolkodás zajlik, hogy miképpen lehetne "a közszolgáltatások színvonalának megtartása mellett, kisebb létszámmal" elvégezni a feladatokat - mondta a miniszter.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.