26. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Leány Kosárlabda Tornát Karoson

facebook megosztás

A csapatok a bajnokságra az ország minden részéből és Horvátországból is érkeztek. A mérkőzések célja nem a győzelem, sokkal inkább a szezonra való felkészülés. - 26. alkalommal zajlik ez a zalakarosi torna, ami hagyományosan az utánpótláscsapatoknak egy felkészülési tornája. Legtöbben általában augusztusban kezdik a felkészülést, és a felkészülési tornák közül ez az első, és mondhatjuk azt is, hogy az egyik legnagyobb. Közel harminc csapattal, minden korosztályban – gyerek, serdülő, junior és kadet korosztályban is megmérkőznek csapatok – mondta el Zsámár Krisztián a Kanizsa DKK edzője.

A tornát a juniorok és a serdülők mérkőzéseivel nyitották meg. A Kanizsai Vadmacskák a Csata DSE-vel játszott tegnap döntőt. A mérkőzés végig szoros volt, de az utolsó percben a budapesti csapat kerekedett felül. A serdülők szintén az első helyért szálltak harcba, de a Csata DSE ebben a korosztályban is jobbnak bizonyult. - Három mérkőzésen vagyunk túl. Az én tapasztalataim azok, hogy a csapat jól játszott – próbált együtt játszani, de még gyakorolni kell a játékokat, és a védekezésben is sokat kell fejlődnünk, hogy el tudjunk jutni a legjobb nyolcba – fogalmazott Szórád anna a Kanizsa DKK játékosa. A zalakarosi kupa szombatig tart, akkor a kadet és gyermek korosztály játszik. 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.