A harmadik három pontjuk a harmadik vonalban

facebook megosztás

FC Nagykanizsa (3.) – Dunaharaszti MTK (7.) 4-2 (3-0)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 4. forduló. Nagykanizsa, 600 néző. Vezette: Kovács T. (Illés, Nagy V.). G.: Vlasics (16. - 11-esből), Béli M. (21.), Lőrincz (36.), Péntek (71.), illetve Bíró (58.), Szalánszki (83.)

Nagykanizsa: Horváth M. - Horváth D., Szabó B., Major, Horváth B. - Pál D. - Vlasics, Béli M. (Kovács Gy., 65.), Kretz, Szőke D. (Péntek, 55.) - Lőrincz (Csáki, 74.). Vezetőedző: Barna László.


Vlasics Dániel (balról) nyitotta az FC Nagykanizsa góljainak sorát

Fotó: Gergely Szilárd

Remek első félidőt mutatott be az FC Nagykanizsa együttese, melyben Pál Dávid például ezúttal a szűrő helyén játszott, a jobb oldali védő helyére pedig Horváth Detre húzódott vissza. Vittman Ádám az előző fordulóban rúgást kapott, így ezúttal nem volt ott a kanizsai kezdő tizenegyben, ugyanakkor az egyik várva várt pillanat is eljött: a magát lassan utolérő Béli Milán is a kezdők között futhatott ki a gyepre. A hazaiak a 16. percben büntetőből szereztek vezetést, majd nem sokkal később Béli már a góllövők közé is feliratkozott egy megpattanó, ugyanakkor szép lövőhelyzetbe kerülés után megeresztett lökettel. A 36. percben Lőrincz Bence gólja már azt sejtette, zsebben van a mérkőzés, ugyanakkor a szünet kissé változtatott az elképzelteken. A vendégek összekapták magukat, jött is a szépítő találatuk, ugyanakkor Péntek Adrián amiért becserélték, azt hozta is, hiszen a vendégtérfélen végignyargalva belőtte a kanizsai negyedik találatot, mellyel még közelebb került a három pont megszerzése. Jóllehet, a vendégek ismét szépítettek, ez arra mindenképpen jó volt, hogy a hazaiak figyelme azért ne lankadjon, a győzelmet pedig meg is szerezték Barna László tanítványai.

- Egy összeszokott és jó csapat ellen szereztünk fontos győzelmet - mondta el a mérkőzés után az FCN vezetőedzője, Barna László. - Most mondhatnám azt, hogy ezzel magasra tettük a mércét, de tudjuk, hogy még a bajnokság elején járunk. Ettől függetlenül lehet persze örülni a sikernek, idővel aztán már csak az Ajka elleni találkozóra készülünk, hisze azt ne felejtsük, értékmérő meccs következik majd számunkra is a Veszprém megyei városban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.