A könnyűrepülős sportág krémje versenyez Kiskanizsán

facebook megosztás

Újra Nagykanizsára figyel a repülős társadalom: hivatalosan is elkezdődött az ultrakönnyű és paramotoros repülők világbajnoksága. A következő napokban tíz nemzet 65 csapata és 39 repülője veszi birtokba a kiskanizsai repülőteret. A magyar válogatottban egy kanizsai páros, Waller Attila és Pataki Bernadett is bizonyíthatnak.

A hivatalos megnyitón tíz nemzet delegációja sorakozott fel. Érdekesség, hogy kizárólag európai országok kvalifikálták magukat, többek között a tavalyi Európa-bajnokságon remeklő Lengyelország, Csehország és Oroszország.

– Az ultrakönnyű repülésben, nyugodtan mondhatjuk, az európai pilóták világszinten is a sportág krémjét képezik. Az utóbbi 5-6 évből nem emlékszem, hogy bármely más földrész képviselője dobogós helyen végzett volna – mondta el Ferinc Vince versenyigazgató.


A magyar válogatott, az első sorban a zalaiakkal (b-j):
Waller Attila, Csapó Tünde, Pataki Bernadett és Hegedüs Károly (Fotó: Gergely Szilárd)

A magyar válogatott a kis létszám ellenére is jó esélyekkel indul. Először szerepel vébén a kanizsai Waller Attila és Pataki Bernadett, mellettük keszthelyiek, budapestiek, dunaújvárosiak és kiskunfélegyháziak is bizonyíthatnak.

A vébé megrendezése egyre több kihívásba ütközik, mert szervezőket és versenyzőket is nehéz találni. Wolfgang Lintl, a nemzetközi zsűri elnöke ezért köszönetét fejezte ki a magyaroknak, valamint a csapatoknak, hiszen lehetővé tették, hogy mindenkinek izgalmas versengésben legyen része.


Wolfgang Lintl és Ferinc Vince a világbajnokság megnyitóján (Fotó: Gergely Szilárd)

– A győzelemről és a díjakról egyelőre korai beszélni, hiszen előttünk még a verseny. Biztonságos, fair és sportszerű repülést várok mindenkitől. És ha már idáig eljöttek a versenyzők, használják ki az alkalmat, hogy építsék a sportbarátságot a nemzetek között – fogalmazott a nemzetközi zsűri elnöke, Wolfgang Lintl.


A megnyitón Szan-Dia Fitness SC lányai is felléptek (Fotó: Gergely Szilárd)

A 16. ultrakönnyű és paramotoros repülők világbajnokságának hivatalos versenyprogramja már a megnyitó napján elkezdődött. A csapatok péntekig navigációs, ügyességi és economy feladatokat teljesítenek, az eredményhirdetés pedig szombaton délben lesz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.