Afrikai sertéspestis - Főállatorvos: kampány indul a vírus megelőzése érdekében

Augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket, a kampány az afrikai sertéspestis visszaszorítását szolgálja - mondta Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos az M1 aktuális csatornán.


A sertéspestis bejelentésköteles, fertőző, többnyire halálos kimenetelű, feltehetőleg vírusos eredetű járványos betegség, amely emberre nem átvihető. A fertőzés átvitele: etetéssel, állatról állatra, szállítás során. Tünetek: láz, bőrvérzés, elkékült fülek, hasmenés

Kiemelte, Magyarországon az elmúlt hónapokban sikerült kontrollálni a vírust, így az nem terjedt át házi sertésekre, hiszen ez jelentené az igazi gazdasági kárt.     

Bognár Lajos megjegyezte, Magyarországon eddig csak vaddisznóban találták meg a sertéspestis vírusát, Heves, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel 30 esetben.   

Arra a kérdésre, hogy a gazdák, hogyan védhetik meg a fertőzéstől házi sertés állományukat, a főállatorvos kifejtette: kerítéssel kell körbezárni az állattartó telepeket, fertőtleníteni kell az ott használt eszközöket,  és ami a legfontosabb, hogy a sertéseket nem etethetik élelmiszerhulladékkal. Mindezekre a szabályokra azért van szükség, mert az afrikai sertéspestis ellen nem lehet védekezni sem gyógykezeléssel, sem vakcinázással, a fertőzés visszaszorításának egyetlen eszköze a megelőzés - hangsúlyozta.  

Hozzátette, a vírus csak a házi sertésekre és a vaddisznókra jelent veszélyt, az emberre nem.  

Ugyanakkor megjegyezte, az afrikai sertéspestis egy rendkívül agresszív betegség, a fertőzött állatok 3-4 napon belül elhullanak. Azokban a házi sertés állományokban, ahol a vírus megjelenik, ott a teljes sertés állományt le kell ölni.   

Bognár Lajos szólt arról is, hogy a betegség egyik első tünete a láz, ezért felhívta az állattartók figyelmét, hogy amennyiben rendellenességet, főként lázas megbetegedést tapasztalnak házi sertés állományukban, azt azonnal jelentsék a hatósági állatorvosnak.   

Arról is beszámolt, hogy Romániában az elmúlt hetekben nagy mértékben romlott a járványhelyzet, több mint 500 járvány-kitörést jelentettek, nagy számban házi sertésekben is. A vírust több esetben a magyar határhoz közeli területeken mutatták ki. Ráadásul hasonló a helyzet Kárpátalján is - mondta a főállatorvos.

MTI