Augusztus 20. - Áder: Nincs módunk középszerűnek lenni

facebook megosztás

Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte - mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő. 


Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütétele előtt az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án. Balra Szegő László dandártábornok, a köztársasági elnök főhadsegédje. MTI Fotó: Illyés Tibor

A köztársasági elnök a honvéd tisztek avatásán hétfőn Márai Sándor szavaira emlékeztetett: "Magyarország csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni".

Az államfő a honvédekhez szólva azt mondta: hazánk békéje és biztonsága csak Európa békéjében és biztonságában teremthető meg. Hazánk Szent Istvántól "magyar szívet és európai lelkiismeretet kapott", első királyunk tudta, hogy a béke megtartásának feltétele a nyugati civilizáció megőrzésében rejlik.   

Benne összetartozott a hazafiság és az európaiság, "magyar öntudata sosem kelt harcra európai szellemével" - fogalmazott az államfő, emlékeztetve: az államalapító az istenhite mellett az ahhoz tartozó nyugati keresztény műveltséget is vallotta, ahogy az európai népek egymásra utaltságát, a kölcsönös tisztelet erejét is.   

Áder János szerint, akit mindez erősít, annak a hazaszeretetet nem kell megtanítani, az tudja, hogy a hazát nem lehet lecserélni, ahhoz érdemes hűségesnek lenni és ide kell hazatérni.   

Magyarország a történelem viharjaiban is megmaradt, mert erős volt - mutatott rá a köztársasági elnök -, miközben nálunk nagyobb népeket is kifújtak már kisebb forgószelek a történelemből. Áder János felidézte első királyunk fiához, Imre herceghez írt intelmét: "légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson".   

Szent István hitt abban is, hogy hatalmunkban áll alakítani a történelmet, barátokat gyűjtött, míg más fejedelmek ellenségeket, és a békességet kereste - méltatta az államalapítót a köztárasági elnök. Örökségéből nemzedékek alkottak tovább egy önálló, szabad, európai országot, amelyet sokan próbáltak elvenni, de megtartotta mindazok hűsége, munkája és ragaszkodása, akik nem hajoltak meg az idők viharaiban - hangsúlyozta Áder János.   

"Bárhogy is hívták ezt az államot, bárkik is álltak a kormányrúd mellett, s bármerre is próbálták kormányozni, a nemzet sorsát azok formálták, akik hol ösztönösen, hol tudatosan, de becsülettel, tisztességgel és nagyon sok munkával mindvégig a magyarok országát élték tovább, akik a Szent István-i hagyományt folytatták" - fűzte hozzá az államfő.   

És bár az ország sosem feledi a bűnöket - amelyek közül a köztársasági elnök Radnóti Miklós, Salkaházi Sára és Szerb Antal meggyilkolását, vagy a dunabogdányi svábok kitelepítését, az ÁVO tevékenységét és az '56-os megtorlást emelte ki -, Magyarország újra és újra igent mondott a félelem nélküli életre, az emberi méltóságra, a szabad vallásgyakorlásra, a munkához való jogra, az igazságosságra - hangsúlyozta.   

"Ez a Magyarország a 20. század végén ismét igent mondott egykori önmagára", igent a Szent István-i hazára és Európára - fűzte hozzá.   

Az államfő a nemrég elhunyt erdélyi származású költő, Kányádi Sándor életét, hazaszeretetét állította példaként, aki "igazán tudta, milyen érzés egy létében fenyegetett közösség tagjaként magyarnak megmaradni", és a hazát mindenhol megtalálni a közös anyanyelvet beszélők között.   

Áder János szavait azzal zárta: "ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska: A haza minden előtt."

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.