Csapit és Galambokot fosztogatta egy hajléktalan, de „kipróbálta” a rabsickodást is

facebook megosztás

Számos bűncselekményt követett el idén tavasszal Galambokon és Csapiban egy 54 éves, hajléktalan férfi. Lakóházba és hegyi pincékbe tört be, a csapi Világos hegyen pedig „kipróbálta” a rabsickodást is: hurokkal ejtett el egy fiatal, 15 kilós, barkás agancsú őzbakot. Orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt kell majd felelnie a Nagykanizsai Járásbíróságon, a részletekről a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét, dr. Pirger Csabát kérdeztük.

– Egy hajléktalan életmódot folytató, 54 éves férfi ellen emelt vádat nemrégiben a Nagykanizsai Járási Ügyészség, aki több bűncselekményt is elkövetett az idei év tavaszán Galambokon, valamint Csapi térségében. Valamikor 2018 februárjában – közelebbről már meg nem állapítható időben – a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül ment be a sértett által bérelt galamboki lakóingatlanba. Azt használta ki, hogy a ház ajtaja nem volt zárható, így, mikor a sértett nem tartózkodott otthon, bement a lakóépületbe és onnan cipőt, elemeket illetve egy ventilátort lopott el, néhány ezer forint értékben – sorolta dr. Pirger Csaba. – A vádlott eztán a Galamboktól néhány kilométerre lévő Csapiba „tette át székhelyét”, és a Világos-hegyen lévő pincék fosztogatásába kezdett. Március hónap folyamán több hegyi hajlékba is behatolt ablakbetörés, vagy éppen lakatlevágás módszerével, és a feltört pincékben kutatást végzett. Volt, ahonnan üres kézzel távozott, de volt olyan hegyi lak is, ahonnan bögréket, faliképet, alumíniumból készült evőeszközöket, vagy éppen kötöző zsineget vitt magával, szintén néhány ezer forint értékben.

– Azonban nem csak betörések, hanem orvvadászat is a számlájára írható az 54 esztendős elkövetőnek – hívta fel a figyelmet a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője. – Valamikor 2018 márciusában, tiltott vadászati eszközzel és módon, hurokkal ejtett el egy fiatal, 15 kg súlyú, barkás agancsú őzbakot a csapi Világos-hegyen található Csirkevölgyi Vadásztársaság területén. A szerencsétlen állatot megnyúzta és fogyasztásra előkészítette, de lakomázni már nem tudott belőle: a nyomozó hatóság az őzhúst, az őz barkás agancsát, valamint az állat lenyúzott bőrét is lefoglalta, majd azt a Csirkevölgyi Vadásztársaság elnökének rendelte kiadni. Mindezek miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen a dél-zalai város járásbíróságán – mondta végül dr. Pirger Csaba főügyészségi ügyész.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.