Érzékenyítő foglalkozás volt a Zöldtáborban

facebook megosztás

Bekötött szemmel nem is olyan egyszerű vizet tölteni egy pohárba. Többek között ezt is kipróbálhatták ma a Zöldtáborban a gyermekek. Orsós Henrik és Kovács Attila nyári munkásként dolgozik a Halis István Városi Könyvtárban. Kardos Ferenc igazgatóhelyettessel ma érzékenyítő foglalkozást tartottak a táborozóknak. Közös zenélés, játék és egymás megismerése volt a cél.

– A telefon, a Facebook, a Youtube és a gép hogyan megy vakon - ez érdekelte őket leginkább. A mellékelt segédeszközeink pedig inkább érdekesek számukra. Egy fehér bot nekik úgy van meg, hogy az egy GPS, és azzal mi beszélünk, a Braille-írás meg nagyon bonyolultnak tűnik nekik, pedig az a legkönnyebb - fogalmazott Orsós Henrik.

Őszintén kérdezni és megismerni egymást, ez volt az immár másodízben megszervezett program célja.

– Attilának és Henriknek ezt a feladatot el kell vállalni, ez egy szerep nekik, aminek látják az értelmét. Ez egyúttal nekik egy lehetőség, hogy integrálódjanak, egy látó közösségben is tudjanak élni. Ők is nagyon sokat tanulnak a gyermekektől, és úgy gondolom, azért támogatják az iskolák és az osztályfőnökök is ezt a programot - említette Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. 

Az ilyen érzékenyítő foglalkozás mindkét fél, a fogyatékkal élők és az egészséges emberek számára is hasznos.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.