Évente kétszázezer embert érnek el a nemzeti parkok nevelési programjai
Évente mintegy 200 ezer embert érnek el a nemzeti parkok környezeti nevelési programjai, az igazgatóságok országszerte 15 erdei iskolát is működtetnek - ismertette az Agrárminisztérium természetvédelemért és környezetügyért felelős államtitkára kedden a Kis-Balatonnál.
Építőtábor középiskolásoknak a Kis-Balatonnál. Festéshez készítik elő a Fekete István-emlékház ablakait diákok az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Szabadics Alapítvány és a Szabadics Zrt. első, középiskolások számára szervezett kis-balatoni építőtáborában, a Holnapocska Táborban a Diás-szigeten, Keszthely közelében 2018. augusztus 28-án. MTI Fotó: Varga György
Rácz András az első kis-balatoni építőtábor Diás-szigeten tartott bemutatásán arról beszélt, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), valamint a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő területeken 14-18 éves diákoknak biztosítanak elfoglaltságot ezekben a napokban.
A nemzeti parkok főtevékenységük, a védett területek természetvédelmi kezelése mellett kiegészítő feladatként nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre is, amelyek helyszínei közé tartoznak az erdei iskolák - jelezte az államtitkár.
A Diás-szigeti Fekete István Emlékháznál dolgozó diákok körében arról is beszélt, hogy a nemzeti parkok által országszerte működtetett 15 erdei iskolában - amelyek közül kettő óvodásokat is fogad - évente mintegy 10 ezer gyermek táborozik. Az igazgatóságok a környezeti nevelési programjaikkal ugyanakkor mintegy 200 ezer embert érnek el egy-egy évben.
A BFNPI Tihanyban és Bakonybélben tart fenn erdei iskolát, ahol 2000-2600 vendégéjszakát regisztrálnak évente. Összesen azonban hozzávetőlegesen 18 ezer gyereknek nyújtanak környezeti nevelést ezen a két helyen - tette hozzá Rácz András.
Az államtitkár felidézte, hogy a Kis-Balatonról indult még az 1920-as években a természetvédelmi őrzés is, hiszen az akkor nagy mértékben pusztuló nagykócsagok miatt itt kapott feladatot az ország első természetvédelmi őre, az őrök száma országszerte ma már mintegy 250.
Rácz András a most zajló kis-balatoni építőtábor kapcsán ugyanakkor arról is említést tett, hogy a 14-18 éves, "számítógép mellett szocializálódó" korosztály tagjai a gépek mellől felállva a természetben tölthetik el hasznosan a napjaikat.
Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Kis-Balaton nemcsak a természet megőrzése és az értékek védelme miatt fontos, de turisztikai szempontból is. Minél több embernek kell megmutatni ezt a térséget, de arra is ügyelni kell, hogy az értékek bemutatása nem üzleti vállalkozás.
Gaál Róbert, a Nyuduvizig igazgatója elmondta: az építőtáborban részt vevő diákok az elmúlt héten négy helyszínen tevékenykedtek. A töltéskorona javításával, a Kányavári-szigeten lévő fabútorok és játékok rendbetételével, illetve egy zsilip melletti kezelőépület gondozásával foglalkoztak egyebek mellett.
Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója úgy fogalmazott, hogy a Diás-szigeten végzett munkálatok mellett más feladatokat is biztosítani tudnak a táborozóknak. A későbbiekben a túraútvonalak megtisztítása, a jelzéseinek festése, vagy madárodúk készítése is tevékenységeik között szerepelhet.
Szabadics Zoltán, a táborozóknak helyet adó zalaszabari Holnapocska Tábor alapítója kifejtette: a múlt héten kezdődött tíznapos építőtáborban 25 diák vesz részt. Az Alföldtől Érden át Győrig sok helyről érkeztek a térítésmentes táborba, ahol az egykori építőtáborok mintájára, de valódi munkát végezve, értéket teremtve tölthetik el napjaikat.
MTI
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Hétvégén többfelé kell esőre, zárporra, zivatarra számítani
2023. szep. 22. 06:00Pénteken még száraz, meleg idő várható, de hétvégén már többfelé várható eső, zárpor, zivatar és erős szél. A hőmérséklet a tartósabban csapadékos tájakon jelentősen visszaesik, de keleten, délkeleten még marad a nyáriasan meleg, 30 Celsius-fok körüli maximum-hőmérséklet.
Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111 cég szűnt meg
2023. szep. 21. 08:12A gyártószektorban jellemző volt a piacvezető cégek csődje, például a Dunaferrt, SFL technologies és a Tungsram.
Koronavírus: továbbra is enyhén emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
2023. szep. 21. 06:00A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 21 vizsgált helyszínen az "emelkedett", míg egy városban - Pécsett - a "magas" kategóriába sorolható.
A második negyedévében 13,5 százalékkal csökkentek a beruházások
2023. szep. 20. 08:12A beruházások volumene a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,1 százalékkal mérséklődött.
A háborút több szegmensből is vizsgáló előadást rendeztek a kiskanizsai művházban
2023. szep. 19. 17:54Az orosz-ukrán háború biztonságpolitikai és katonai összefüggését vizsgáló előadással indult a Hadtörténelmi Esték programsorozat új évada a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.Kis-Benedek József biztonsági szakértő prezentációjában igyekezett kevésbé ismert aspektusokból bemutatni a jelenleg is zajló konfliktust a kanizsai közönségnek.
10-ből 9-en valósítanának meg energiahatékonysági fejlesztést otthonukban
2023. szep. 19. 11:50Nagyon sokan terveznek, vagy valósítottak már meg energiahatékonysági fejlesztést a magyarok közül otthonukban, a Schneider Electric online kérdőívét kitöltők 90 százaléka jelezte ezt. Az izzócsere, valamint a nyílászárók cseréje és a szigetelés a leggyakoribb projektek, de viszonylag sokan cserélik le régi, elavult berendezéseiket is.
Folytatódik a nyáriasan meleg idő a héten
2023. szep. 18. 06:00A héten is folytatódik a nyáriasan meleg időjárás 25-30 Celsius-fokos maximumokkal. A kedden érkező hidegfront nem hoz számottevő lehűlést, de néhány helyen előfordulhat zápor, zivatar. Péntek délután azonban újabb hidegfront érkezik, emiatt majd többfelé kell számítani esőre és a hétvégén a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton már csak 20 fok körül alakul, délkeleten azonban még 31 fok lehet.