Felkészülten várják a bajnoki nyitányt

facebook megosztás

Felkészülten várja az NB III-at az FC Nagykanizsa. A csapat az elmúlt három hétben hat edzőmérkőzést játszott; a bajnoki nyitány főpróbáját 3–2-re megnyerte a kaproncai U19-es különítmény ellen. A pontvadászat a kanizsaiaknak szombaton Andráshidán kezdődik.

Edzés előtti hangolódás az FC Nagykanizsánál. Erős és részben ismerős keret állt össze a bajnoki nyitányra – a klub vezetősége igyekezett minél több, a kanizsai utánpótlásban nevelkedett játékost visszacsábítani.

– 2011-ben került el Szombathelyre az Illés Akadémiára, ahol végig jártam a játékos ranglétrát. Tavalyelőtt sikerült bemutatkoznom az első csapatban, az NB I-ben, majd tavaly Sopronban voltam kölcsönben, az NB II-es csapatban. Most pedig visszahúzott a szívem Nagykanizsára – fogalmazott Szőke Dániel.

A közös munkát az is megkönnyíti, hogy a visszatérők közül többen már ismerősként köszöntötték egymást.

– Voltak természetesen ismerős arcok itt, akikkel korábban már játszottam vagy éppen olyanok, akik ellen már játszottam. Mindenféleképpen pozitívak az első benyomások – árulta el Pál Dávid.

A csapat bízik abban, hogy a magasabb osztályt megjárt játékosok kamatoztatni tudják tapasztalataikat a szombaton kezdődő bajnokságban.

– Tehetséges srácok alkotják a keretünket. Vannak fiatalok és tapasztaltabbak is. Úgy érzem, álmodhatunk merészebbet is: remélem, odaérünk az 5-8. helyezés valamelyikére, én ebben reménykedem – mondta el Vittman Ádám.

Barna László vezetőedző elmondta: az új keret tél előtt már nem változik. Noha a felkészülésre kevés volt az idő, a fiúk teljes erőbedobással készülnek az NB III-as debütálásra.

– Amit terveztünk, annak a nagy részét megcsináltuk, de minimum még egy hét kellett volna. Az edzőmérkőzéseken a védekezéssel kapcsolatos elvárásokat a csapat maximálisan hozta, de a támadással vannak még gondok. Remélem, hogy az első bajnokira azzal is rendben leszünk – hangsúlyozta a tréner.

Az NB III-as pontvadászat szombaton Andráshidán kezdődik. A meccsre szurkolói buszt is indítanak, amelyre csütörtökön 16 óráig lehet jelentkezni az FC Nagykanizsa Olajbányász-pálya melletti irodájában vagy telefonon (+3630/588-3820).

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.