Fitt, egészséges nemzet

facebook megosztás

Kilenc és félmillió forintot nyert civil szervezetek sportrendezvényeinek támogatására az önkormányzat. A város a Zala Megyei Szabadidősport Szövetséggel közösen nyújtott be pályázatot a HISZEK Benned Sport Programra. A lehívható forrásból sok más mellett a Thúry-emlékév eseményeit, a Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságot, valamint az adventi Erzsébet téri korcsolyázást is támogatják. Két új program is lesz: szeptemberben a BeActive Nighttal az Európai Sporthéthez, decemberben pedig a Para Sportnappal a fogyatékkal élők világnapjához kapcsolódik a város. A pályázat célja a sportolás és az egészséges életmód népszerűsítése.

– Bizonyos felmérések szerint Nagykanizsán él a legtöbb elhízott gyermek. De van egy másik felmérés is, amely szerint itt csökkent a leginkább az elhízott gyerekek száma… Ha a kettőt összerakjuk, az azt jelenti, hogy azért csökkenhetett itt a legjobban, mert itt volt a legmagasabb a számuk. Mindenesetre nagyon fontos az egészségmegőrzés, és hogy ennek érdekében az őszi és a téli időszakban be lehessen jutni fedett pályás területekre vagy a jégpálya révén télen is lehessen mozogni. A másik pillére az, hogy közösségi élmény – mondta Lehota János polgármesteri kabinetvezető.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.