Hálaadó istentiszteleten búcsúzott szolgálatától Smidéliuszné Drobina Erzsébet

facebook megosztás

Zsúfolásig megtelt hívekkel vasárnap délután a surdi evangélikus templom. A falulbeli és a nemespátrói hívek, valamint a környező lelkészek szerint is szinte lehetetlen lesz pótolni a 36 évet szolgáló Smidéliuszné Drobina Erzsébetet.

– Nehéz szavakba önteni, hogy mi az igazi értéke egy embernek. S mi az igazán gazdagító, amit általa kaptunk. Én valahol azt érzem, visszagondolva az LMK-ra, és erre a 18 évre, amikor megismertem és idekerültem az egyházmegyébe, hogy soha nem láttuk csüggedtnek vagy szomorúnak, s nem láttunk bosszankodni - fogalmazott Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes.

A több mint három és fél évtizedet Surdon szolgáló lelkész nehéz szívvel, de áldással búcsúzott híveitől. 

– Az Úr legyen veled! Én nem kívánhatok többet, csak ezt kívánom, a surdi, liszói, nemespátrói és a szórványokban élő és minden jelenlevő testvéremnek. Óvodásoknak, iskolásoknak és felnőtteknek, hogy az Úr legyen és maradjon veletek. Örömmel szolgáltam itt, igyekezettel, talán megérezték - mondta Smidéliuszné Drobina Erzsébet.

A háladó istentiszteleten igét hirdetett Szemerei János, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke.

A Surdi Evangélikus Egyházközséghez várhatóan szeptember közepén érkezik meg az új lelkipásztor.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.