Horvátországba tartott, de figyelmetlenségből egy álló Citroënbe ütközött

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Az M7-es autópályán közlekedett egy férfi Hyundai típusú személyautóval 2018. augusztus 8-án 9 óra 55 perckor a jobb pályatesten, Letenye irányából Horvátország felé, amikor figyelmetlensége miatt nekiütközött az előtte forgalmi okokból álló Citroën típusú gépkocsinak. A balesetben az utóbbi gépjármű utasa könnyű sérülést szenvedett - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el és kilenc főt állított elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.