Indulnak a nagyobb útfelújítások Kanizsán

facebook megosztás

Indulnak a nagyobb útfelújítások Kanizsán. Hétfőn a Zrínyi és az Ady utca kereszteződésében kezdődnek a munkálatok, így ezt a csomópontot lezárják a forgalom elől. Erre azért van szükség, mert egyidejűleg több közmű üzemeltetője tervez kiváltást, rekonstrukciót ezen a területen. A tervek szerint itt szeptember hetedikére fejezik be a munkákat. Ugyancsak jövő héten kezdődik a Hunyadi utca teljes felújítása a Rozgonyi és a Királyi Pál utca közötti szakaszon. Itt is vezetékrekonstrukció, valamint út- és járdafelújítás lesz. Ezen a szakaszon december elejéig dolgoznak majd a szakemberek. Szeptember hetedikétől az Ady utcán a posta és a Fő út közötti szakaszt, továbbá a Zrínyi utcát újítják fel a posta és a Király utcai körforgalom közötti részen. A kormány mintegy kétmilliárd forintot biztosít Nagykanizsának utak és járdák felújítására, továbbá szükség szerint a burkolat alatti közművek cseréjére. Ezeket a fejlesztéseket is ebből a forrásból valósítja meg a város.


Előkészületek. Egyidejűleg több közmű üzemeltetője is dolgozik majd (Fotó: Gergely Szilárd)

– Ebben az időszakban, ez több hétig, hónapokig el fog tartani, mindenkinek a türelmét kéri a város vezetősége. Remélhetőleg egy szebb, felújítottabb környezetet fogunk kapni. Sok mindent érint: az autóbusz-közlekedést és az autós járműforgalmat is, erről a városi honlapon és a közösségi oldalakon is folyamatosan információkat fogunk adni, ahogy tisztázódnak és kiderülnek a változtatások – fogalmazott Lehota János polgármesteri kabinetvezető.

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.  - a város honlapján - közzétett tájékoztatója itt olvasható »

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.