Isten szeretetének a jele – Örüljünk és reméljünk!

facebook megosztás

Néhány napig Nagykanizsa volt a piarista lelkiség központja: itt tartották ugyanis a nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó (Piarist Youth Meeting – PYM) egy részét július végén. A rendezvénynek második alkalommal adott otthont Magyarország. A PYM-en 250 közép-európai fiatal szerzett életre szóló élményeket és barátságokat.


A piarista fiatalok, szívükben Istennel, megszerették Nagykanizsát is (Fotók: Gergely Szilárd)

A nyári szünet derekán újra vidám diákzsivajt lehetett hallani a Piarista-iskola környékén, ez a nyüzsgés azonban más volt, mint a tanévközben megszokott. A kollégium épületeiben ezúttal főleg 16 és 21 év közötti, közép-európai fiatalok – a nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó résztvevői – szálltak meg. Magyarországon második alkalommal tartottak ilyen rendezvényt, a szervezési feladatokból a magyar tanulók is kivették a részüket.

– A fotózás a hobbim, ezért vállaltam, hogy segítek a találkozó megörökítésében – mesélte a fővárosi Berke Bence, akit valóban nem is nagyon lehetett látni fényképezőgép nélkül a kanizsai programokon. – A szervezői oldal még szokatlan nekem, de amennyi nehézséggel jár, legalább annyi öröm is van benne. Korábban Krakkóban voltam PYM-en, akkor vendégként. Jó volt új embereket, közösségeket és helyeket megismerni, remélem, erre azért most is jut idő két fotózás között.

A budapesti gimnazista szerint piarista diáknak lenni nagyon erős köteléket jelent. Hasonló véleményen van Zachár Bence, aki az alsógödi Piarista-szakközépiskolában tanul karosszéria-lakatosnak.

– Szeptemberben kezdem az utolsó évemet – árulta el. – Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni a gödi iskolára, mert odajárni olyan, mintha egy nagy családtagja lenne az ember. Az, hogy mi ott szakmát tanultunk, talán még inkább összefogott minket. A mestereink is azt mondták, a suli befejezése után is bármikor visszamehetünk, ha kérdésünk van, vagy segítségre lenne szükségünk, és ez nagyon jó érzés.

Közösségi élményekből az egyhetes PYM során sem volt hiány. A cseh, fehérorosz, lengyel, szlovák, román és magyar fiatalok kirándultak Keszthelyen, megmártóztak a Balatonban, sport- és kreatív foglalkozásokon vettek részt, közben pedig megismerték a résztvevő országok kultúráját és szokásait is. Nagykanizsát egy városismereti vetélkedő részeként járták be.

A dél-zalai városban a programok zömét a lelkiségi alkalmak jelentették, amelyek az Istennel való kapcsolat elmélyítését szolgálták. Minden nap tartottak például idegennyelvű szentmisét. Ezek egyikén Miguel Giraldez SchP, az Európai Cirkumskripcióért felelős generálisi asszisztens adott lelki útravalót a táborozóknak.

– A történelem utolsó szava nem a mi bűnünk, hanem Isten megbocsátó szeretete lesz – utalt Mikeás próféta könyvére a Rómából érkezett piarista atya. – Isten szeretetének nincs határa,minden hálátlanságunk ellenére is hajlandó megbocsátani nekünk. Amit Jézus az Atya szeretetéről tanít a tékozló fiú vagy az elkóborolt juhok kapcsán, okot ad arra, hogy örüljünk és reméljünk.

Isten szeretete nagyon hasonlít egy édesapa vagy édesanya szeretetére, amely együttrezdül gyermeke minden apró mozdulatával, hangzott el a szentmisén. Ilyenformán az Urat nem úgy kell elképzelni, mint aki kívülről, távolságtartással szemléli a világban zajló eseményeket, hanem mint aki jelen van az emberek életében, és engedi, hogy kapcsolatba lépjenek vele.

– Ez egy kölcsönös, érzésekkel és irgalommal teli szeretet, ami nélkül esendők és gyengék vagyunk, viszont általa felülemelkedhetünk a világban egyre nagyobb méreteket öltő közömbösségen. De ne feledjük: az egyházhoz tartozás önmagában nem valaminek a végső bizonyítéka, nem garancia. A hit nem maradhat következmények nélkül az életünkben. Aki elkötelezi magát az evangéliummal, az elkötelezi magát az elesettekkel, a szenvedőkkel és a legkisebbekkel is – éppen úgy, ahogy a piarista rend alapítója, Kalazancius is tette, amikor iskolát nyitott a szegény gyerekeknek Rómában 1597-ben.

A generálisi asszisztens prédikációja végén említést tett azokról az országokról, ahol a piaristák napról napra nehezebb körülmények közt végzik szerzetesi szolgálatukat és tanítói munkájukat. Arra kérte a fiatalokat, csatlakozzanak az éppen a PYM idejére meghirdetett imahéthez, és imádkozzanak Nicaragua, valamint Kamerun békéjéért. Egyúttal emlékeztetett arra: Venezuelában is krízisállapot uralkodik, és félő, hogy a rendnek iskolákat kell bezárnia.

A nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó Budapesten ért véget, ahol a résztvevők másfél napot töltöttek a hazautazásuk előtt. A Mátyás-templomban megtartott szentmisén a nagykanizsai iskola tanára, Böszörményi Géza SchP arról beszélt, hogy bár a PYM-en megjelent közép-európai országok sok nehézségen mentek keresztül a történelmük során, mégis megmaradtak, és Isten szeretetének a jelét hordozzák magukon.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.