Kapás!

facebook megosztás

Keszegek, kárászok és ponty is akadt már horogra a héten rendezett horgásztáborban. Ezúttal 18 fiatal ül a botok mellett. - Nekem úgy izgi, szeretek kint ülni - említette Bíró Boglárka.

Lányok és fiúk ismerkednek a horgászat szépségével és fortélyaival a liszói víztározónál. – Tavunkat nagyon sok gyerek látogatja, szeretnek idejönni, hiszen nagyon sok kárászt lehet fogni, ezért kedvenc a Liszói-tó. Nekünk érdekünk, hogy minél több gyermek jöjjön, és belőlük talán meglesznek a jövő horgászai - fogalmazott Vékony Sándor, a liszói horgászegyesület elnöke.

A táborozók között vannak kezdő pecások, valamint olyan ifjú tehetségek is, akik már korábban megismerkedtek a halfogás mikéntjével. A szakember szerint egyébként ötéves kortól már érdemes elkezdeni az ismerkedést. – Nem akarjuk őket túlterhelni, igazán csak az alapdolgokra szeretnénk őket megtanítani azokat, akiket érdekel, hiszen itt vannak olyan gyermekek is, akik csak itt horgásznak - tette hozzá Domján Károly, a liszói horgászegyesület alelnöke. 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.