Készülnek a Vadmacskák

facebook megosztás

Megkezdték a felkészülést a Kanizsa Diák Kosárlabda Klub, illetve a Vadmacskák sportolói. Pár napos kanizsai hangolódás után vették az irányt Zalakaros felé a lányok, ahol kéthetes intenzív edzőtábor várta őket.

 – Reggel futással kezdődik, utána egy termi edzés, majd délután szintén. Tehát napi három mozgással próbáljuk felkészíteni a gyerekeket a bajnokságra. Több korosztályban is szerepelünk, szeptember közepétől már indulnak a korosztályos bajnokságok, illetve az NB I/B-ben ismét indítunk felnőtt csapatot, ők is elkezdték a felkészülést – mondta Zsámár Krisztián, Kanizsa DKK serdülő edzője.

Az edzőtáborban töltött napok a fizikai felkészülés mellett a csapat összekovácsolását is szolgálják.

– Még nagyon fiatalok vagyunk és tapasztalatlan játékosok többségében, de szeretnénk helyt állni, és minél több győzelmet aratni – fogalmazott Farkas József, a Kanizsa DKK vezetőedzője.

A kanizsai kosarasok felkészülését szolgálja az a torna is, amelyet minden évben megrendeznek Zalakaroson, több csapat részvételével. Az augusztus 20-a után kezdődő kupának rendszeres résztvevői vannak a határon túlról is. A tornán a felkészülés, a meccsrutin megszerzése a fontos, nem pedig az eredmény.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.