Kiállítással ünnepelték a magyar fotográfia napját a kanizsai fotósok

facebook megosztás

Rengeteget fejlődött a technika Vállas Antal 1840-ben, a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén készített dagerrotípiája óta. A kanizsai fotósok egy az utóbbi évekénél is színesebb, összetettebb kiállítással emlékeztek szenvedélyük ünnepére. – Itt most több szerző szerepel, és az anyag ezért rendkívül vegyes. Én jobban is szeretem ezt az anyagot az előzőeknél, mivel sokkal jobban tükrözi magának a klubnak a munkásságát. Több alkotót mutat be, és látszik, hogy mennyire változatosan és sokféleképpen fotózunk - említette Varga Szilárd, a fotóklub elnöke.


Varga Szilárd szerint ez a tárlat hűen tükrözi a Kanizsa Fotóklub munkásságát és sokszínűségét   Fotó: Gergely Szilárd

A tegnap bemutatott tárlatot a kanizsai klub a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének pályázatára készítette. A kiállított alkotások között szerepelnek aktok és portréképek, valamint madár és különböző természetfotók is. Ez a kép tulajdonképpen tavaly decemberben készült, amikor az év utolsó villámlása volt. Gyorsan kocsiba ültem, Szabadhegyen lakom, és gyorsan kimentem az elkerülő szakaszra, s villámérzékelővel készítettem a felvételt. Ugyan lehet másként, más megoldással, de így biztosabb. Pont belevillan akkor, amikor én szeretném. Abban az estében két felvételt készítettem, egyiket Szabadhegyen, a másikat pedig Iharosberény előtt - mesélte Zágon László.

A kiállításon 11 kanizsai fotós képeit nézhetik meg az érdeklődők szeptember 25-ig, a HSMK színházi előcsarnokában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.