Kurultaj - Az Országházban nyílt meg a hagyományőrző seregszemle

facebook megosztás

Tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében pénteken a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés; Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon.


A Kurultáj - Magyar Törzsi Gyűlés megnyitójának résztvevői az Országház Felsőházi termében 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A rokontudatú népek háromnapos közös ünnepén a magyar, hun és türk tudatú nemzetek képviselői gyűlnek össze, és nem először bizonyítják: a több ezer kilométeres távolság legyőzhető - mondta el köszöntőjében Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, rendezvény fővédnöke.   

Mint emlékeztetett, a "népi diplomácia" sajátos eszköztárához egyesületek, alapítványok, testvéri kapcsolatok, szövetségek tartoznak, a Kurultaj pedig valójában ennek a kapcsolatrendszernek az eredménye.   

Lezsák Sándor méltatta Bíró András Zsolt főszervezőt, aki antropológusként mindig a tudomány eszköztárával közelíti meg a régmúltat, majd hangsúlyozta: azokat az értékeket, melyeket az ősök létrehoztak, úgy kell átörökíteni, hogy élők maradjanak.   

Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a rendezvény célja méltósággal emlékezni a nagy közös és saját ősökre. Ez az ünnep nem mások ellen irányul, saját magunk felemeléséért és összefogásáért dolgozik - hangsúlyozta.  

Mint felidézte, Magyarországon immár tíz éves múltra tekint vissza a rendezvény, amelyre akkor még csupán három külföldi országból érkeztek vendégek, 2010-ben pedig már tíz ország csatlakozott a közös ünnephez.   

Emlékeztetett azonban arra, is, hogy nem minden hun-türk nép bír önálló országgal, több nemzet autonóm köztársaságként, autonóm régióként őrizte meg az ősök kultúráját.  

Bíró András Zsolt elmondta: Magyarországnak olyan kormánya van, amely támogatja a magyar nemzet többségének akaratát, hogy megőrizze saját arculatát, kultúráját, és az európai közösségben úgy élhessen, hogy ezt mindenki tiszteletben tartja.   

Mint hozzátette, a Kurultaj a magyar közösségek legnagyobb közös ünnepe, a nemzet egyesítésének legnagyobb fóruma is, hiszen minden magyarlakta területről ezrével érkeznek a résztvevők.  

Darkhan Kydyrali, a Türk Akadémia elnöke köszöntőjében rámutatott a Kurultaj fontosságára, és átadta az akadémia kitüntetését Lezsák Sándornak és Bíró András Zsoltnak; Hüseyin Sözlü, Adana polgármestere pedig Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan üdvözletét tolmácsolta.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.