Meglepő eredménnyel zárult az ásatás

facebook megosztás

Meglepő eredménnyel zárult az Iharosberény közelében végzett ásatás. A középkori templom helyét kutató csoport feltehetően egy még korábban épült kápolna maradványaira bukkant. A feltárást a Banderium Hungarorum hagyományőrző csoport nagykanizsai vezetője, Józsa Tibor kezdeményezte, és a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az iharosberényi önkormányzat támogatásával láttak munkához a közelmúltban a kaposvári Rippl Rónai Múzeum munkatársai. A régészek és segítőik a szentély feltárásakor találtak rá egy árulkodó falszakaszra.

– Ebből arra következtethetünk, hogy a 13. század előtt létezett egy másik templom is, ami a korábban már említett nagy templomnál egy kicsit kisebb volt. A nagyobb harminc méter körüli volt, ami akkoriban nagyon nagynak számított. A korábbi épület a jelenlegi becslések alapján 15 méter lehetett. Ha jól tippeljük a korát, akkor elmondhatjuk, hogy ez is nagynak számított a korabeli templomokhoz képest. Nem tudjuk, miért építettek ekkora templomokat Iharosberényben – fogalmazott Józsa Tibor.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.