Nem dőlhetnek hátra

facebook megosztás

Idegenbeli győzelemmel kezdődött a szezon az immár NB III-as FC Nagykanizsa számára. A fiúk azonban nem dőlhetnek hátra, hiszen szombaton egy újabb kemény találkozó vár rájuk, ezúttal hazai pályán. Barna László tanítványai számítanak a kanizsai szurkolók és az egykori bajnokcsapat, az Olajbányász labdarúgóinak a biztatására is.

Nem könnyíti meg a hőség az FC Nagykanizsa játékosainak a dolgát. Az edzések a kánikula ellenére sem maradnak el, de a fiúk lelkesek, hiszen három pontot hoztak haza múlt szombati, NB III-as debütálásukról. Ellenfelük az Andráshida volt, amely tavaly meghatározó szerepet játszott a harmadosztályú bajnokságban. – Nagyon kemény mérkőzés volt, de ezt tudtuk előre. A fiúk minden téren helyt álltak, és úgy alakult a meccs, ahogy szerettük volna. Az elején nem mentünk bele bonyolult játékba, aztán egyre bátrabbak voltunk, majd átvettük az irányítást. Kidolgoztunk helyzeteket, amelyek közül egyet sikerült értékesíteni – értékelt Barna László vezetőedző.


Vittman Ádám és Major Máté – korábban mindketten játszottak az Andráshidánál.
Utóbbi rúgta a kanizsai győzelmet érő gólt.

A gólszerző az FC Nagykanizsa egyik friss igazolása, Major Máté volt, aki azelőtt éveken át éppen az Andráshidát erősítette. Azt mondja, ez a tudat nem terhet rakott rá a meccsen, hanem sokkal inkább motiválta. – Furcsa volt, hogy pár hónapja még együtt edzettünk, most pedig ellenfélként léptünk pályára. Nyilván azért jó érzés volt gólt lőni, pláne, hogy gólt is ért, így most duplán siker ez, de nemcsak nekem, hanem a csapat számára is – árulta el Major Máté.

Az Andráshida elleni küzdelem az utolsó percekig tartogatott izgalmakat. Hasonlóan kemény találkozóra lehet számítani szombaton, amikor a kanizsaiak hazai pályán fogadják a Ménfőcsanakot. – Nagyon keményen készülünk a következő meccsre. Mivel az előzőt megnyertük, ez úgy mond, nagyobb terhet rak ránk, már csak azért is, mert hazai pályán játszunk. Reméljük, hogy nagyon sok néző kilátogat, és megnéz minket – fogalmazott Kondor Kristóf.


Figyelmes és türelmes játékra lesz szükségük a Ménfőcsanak ellen.

A jó védekezéséről ismert, és a bajnokságot döntetlennel kezdő Ménfőcsanak ellen figyelmes, türelmes játékra lesz a leginkább szüksége az FC Nagykanizsának. A találkozó 17 órakor kezdődik, de előtte, 16 órakor még köszöntik a 45 évvel ezelőtt az NB I B-be feljutó Nagykanizsai Olajbányász labdarúgóit.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a napokban tájékoztatta arról az NB III-ban érdekelt klubokat, így az FC Nagykanizsát is, hogy a 2018-2019-es szezonban a szombatra kiírt bajnoki mérkőzéseket egységesen vasárnapra helyezi át szeptember elsejétől, tehát az 5. fordulótól.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.