Nyáron sem pihentek a szandiások

facebook megosztás

Pörög a munka a Szan-Diában. A kanizsai fitneszegyesületben nyáron sem volt teljes leállás, hiszen három tábort is tartottak, de az igazi felkészülés augusztus végén kezdődött. A kétszer egy hétig tartó edzőtáborban több mint 120 sportoló vett részt.

Az első turnusban a junior és a felnőtt lányok kezdték a felkészülést, ezen a héten pedig a gyerek és a mini korcsoportban versenyző fiatalok kezdték el a munkát. Az ugrálóköteles szakág felkészülését egy Európa-bajnok szakember, a Maklárról érkezett Bánhegyi Hanna is segítette a napokban. – Nagyon élveztem őket tanítani. Azokat a gyerekeket élvezem tanítani, akik nem feltétlen ügyesek, hanem látom bennük azt, hogy igenis szeretnek tanulni, s van bennük tűz és akarnak újat és újat. Ezek a gyerekek abszolút ilyenek, tehát én nagyon élveztem, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem – fogalmazott Bánhegyi Hanna.

De nemcsak az ugrálókötelesek, hanem a táncosok munkáját is több, nemzetközi sikereket is elérő edző segítette a tábor során. – A nagyoknál volt egy segítségünk, Cserép Péternek hívják, ő az amerikai, Károlyi Béla féle tornaiskolában dolgozott kint 11 évet. Ő segített nekünk az akrobatika részében. Ezen kívül a szokásos házaspárunk, Kocsi Gergő és a felesége segített a dobásokban és az emelésekben. Azon kívül a régi tanítványunk, Szabó Tibi most már évek óta visszajár, ő már vizsgával rendelkező balettmester – mondta el Vágó Lászlóné, a klub elnök-edzője.

A Szan-Diában folyó kiváló szakmai munkára jó példa, hogy a Dance Star táncszövetség idei világbajnokságról 11 érmet hoztak haza a kanizsai táncosok.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.