Ötös a fővárosban

Alighanem kevesen reménykedtek ilyen fölényes nagykanizsai győzelemben a labdarúgó NB III-ban, bár az FCN bizakodva kelt útra a Ménfőcsanak elleni hazai vereség után. Az óbudai futballpályán az események aztán úgy alakultak, hogy az (egyik) fénykorát szintén a '90-es években élő III. kerületiek nagy vereségbe szaladtak bele és a dél-zalaiak érdemeiből még az sem von le semmit, hogy a mérkőzés végére a fővárosiak létszáma a pályán nyolc főre olvadt.


Ha főváros, akkor Kovács György (9) góljaira lehet számítani - Óbudán kétszer köszönt be az FC Nagykanizsa támadója

Fotó: Gergely Szilárd

Ne hangozzék furcsán, de nekem a találkozó első félideje jobban tetszett, az akkor nyújtott futball eddigi legjobb teljesítményünk volt iramában és minőségében is a bajnokságban – mondta el a találkozót követően Barna László, az FC Nagykanizsa szakvezetője. - A második játékrészben igazság szerint még a tizenegy a tizenegyben szereztünk büntetőből vezetést, a hazaiak azt követően játszottak emberhátrányban. Egyébként pedig csak gratulálni tudok a srácoknak a végig fegyelmezett és odaadó játékért, mindenki beletette a közösbe a saját teljesítményét.

III Ker. TVE (16.) – FC Nagykanizsa (4.) 0-5 (0-0)

Budapest, 200 néző. G.: Vittman (49. - 11-esből), Kovács Gy. (59., 86.), Vlasics (76.), Lőrincz (90.). Kiállítva: Hámori (48.), Szalai V. (50.), Sóron (83., mindhárman III. kerület).