Párakapuval hűsítenek az Erzsébet téren

facebook megosztás

Szerda délután csak az árnyékban voltak emberek az Erzsébet téren. A Zenepavilonra felszerelt párakapu egy kis felfrissülést ad a napok óta tartó forróságban. A berendezést a város vezetőségének kérésére a városüzemeltető cég szerelte fel, így Kanizsán a mindenki előtt nyitott légkondicionált helyiségek mellett itt is le lehet egy kicsit hűlni.


A párakaput naplemente után sem kapcsolják le, a berendezés szünet nélkül, a nap 24 órájában működik

– Ez az egyik pontja a sok másik mellett, hiszen áruházakban, városi intézményekben, hivatalokban és művelődési házakban is lehet hűsítőpontokat találni, mintegy negyven helyen. Érdemes naponta egy pár percre beülni és felfrissülni, mert a szervezet ilyenkor egy kicsit megkönnyebbül – mondta Lehota János, Nagykanizsa polgármesteri kabinetvezetője. 

Ottjártunkkor egy anyuka éppen a kislányának mutatta meg a párakaput.

– Most vagyunk itt először, de szerintem ez nagyon jó ötlet volt, mert nagyon felfrissíti az embert. Úgy érzem, hogy ez a továbbiakban is jó lesz, többször jövünk majd erre. Úgy gondolom, főleg kisgyerekeknek nagyon jó lesz. Tetszik neked is, nyuszi? – nyilatkozta Nagy Beatrix.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.