Rétes minden mennyiségben

facebook megosztás

Nagykorú lett a rendezvény – 18. alkalommal rendezték meg Tótszerdahelyen a rétesfesztivált. A kapcsolatok ápolásának köszönhetően nem csupán a környékbeli településekről, hanem a határon túlról is több csapat érkezett, hogy versenybe szálljon a rétesek versenyén.

Hivatalosan a délelőtti órákban nyitották meg a fesztivált, de az illatok már korábban csalogatták az érdeklődőket. A Mura régió az utóbbi időben rendkívüli módon felértékelődött – fogalmazott köszöntőjében Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, aki szerint a települések, illetve a két nemzet több szállal kötődik egymáshoz. - A magyarok és a horvátok mindig együttműködésben és békében éltek itt. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy a horvát vendégeinknek gratuláljak labdarúgó csapatuk világbajnoki második helyezéséhez – mondta Bene Csaba.


 

A fesztivál állandó résztvevője Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke, aki elmondta: azért jött létre számos szervezet és intézmény, hogy segítse a zalai horvátságot megőrizni anyanyelvét és kultúráját. - Nagyon fontos, hogy a gasztrokultúránkat is megőrizzük, ennek egy nagyon szép példája ez a fesztivál – tette hozzá Gugán János.

A Mura mindkét oldaláról érkező csapatok szűkebb vidékük remekeit szolgálták fel a vendégeknek. A helyben sütött rétesek közt volt édes és sós, hagyományos és különleges, de a saját titkát – hogy milyen is az igazi, jó rétes –, egyik csapat sem árulta el.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.