Sziget - 565 ezres látogatócsúccsal zárt a fesztivál

facebook megosztás

Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget fesztiválra, amely hétből három napon is teltházas volt. A szervezők már a jövő évi programot tervezik, az első 2019-es sztárfellépő neve akár egy hónap múlva ismert lehet.  

A szervezők keddre is teltházat vártak: sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik a Hajógyári-sziget, de az eső egy kicsit beleszólt - áll a Sziget fesztivál által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.   

"2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, amelyek nem számítottak teljes napoknak - ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot. Mostantól azonban hétnapos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd' 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt" - idézi a közlemény a Sziget főszervezőjét.   

Kádár Tamás korábban elmondta, hogy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként idén a nagyszínpad sztárfellépőire csaknem 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt az összeget még fél milliárddal növelik. Már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót vonzanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül - közölték a szervezők.   

Mint felidézték, a Sziget ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, így megjelent maga "Borat", azaz Sacha Baron Cohen brit komikus színész is, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre.  

A fellépők közül MO például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a párját is elhozta, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után a backstage-ben beálltak bartendernek, a Mumford & Sons, Shawn Mendes és Dua Lipa pedig a közösségi médiában méltatták a fesztivált.  

Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt kilencmilliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amelyről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.  

A szervezők értékelése szerint jól vizsgázott a Green Planet környezettudatos akció is. "Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500 ezer darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szempontból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt" - áll a közleményben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.