Tanulni tanították a gyerekeket

facebook megosztás

Tanulni tanították a gyermekeket a nekik szervezett agykontroll tanfolyamon. A kétnapos programot a Hevesi Sándor Művelődési Központban tartották, a Magyarországon 26 éves múlttal rendelkező képzést már többször megszervezték Nagykanizsán. Kelemen Gyula oktató már több ezer fiatallal ismertette meg a visszajelzések alapján sikeresnek mondható tanulási módszereket.

– A gyerekeket megtanítjuk tanulni. Hogyan álljanak neki egy tananyagnak, hogyan válasszák ki a fontos célokat az életük során. Mert bármilyen hihetetlen – én is cikkcakkban éltem az életemet a műszakitól a humán területig –, már gyerekkorban érdemes rákészülni arra, hogy a felnőtt életük sikeres legyen. A másik dolog pedig az, hogy amikor José Silva elkezdte ennek a módszernek a kidolgozását, nem gondolt arra, hogy ilyen sikeres lesz, több mint 100 országban tanítják jelenleg. Ő a gyerekeinek akart segíteni, akiknek nehezen ment az iskola. Ő kifejezetten először gyerekekre gondolt, hogy a tanulmányaikat segítse elő – mondta el Kelemen Gyula, a Gyermek Agykontroll oktatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.