Téli rezsicsökkentés: már igényelhető a támogatás
Már beadhatják az igénylést a téli rezsicsökkentésre azok, akik korábban a fűtőanyag fajtája miatt nem kapták meg a támogatást. Az igénybejelentéshez szükséges formanyomtatvány a polgármesteri hivatalban kérhető, vagy a város honlapjáról letölthető. A kormány idén döntött arról, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, tűzifát vagy egyéb fűtőanyagot használó háztartások is megkaphatják az egyszeri természetbeni támogatást. Ezt a gáz- vagy távhő-szolgáltatási szerződéssel nem rendelkező háztartások kérhetik. A 12 ezer forint értékben nyújtott természetbeni támogatás a fűtőanyagra vonatkozik.
– Szeretném felhívni a figyelmet, a város segítséget nyújt az érintetteknek. Augusztus 22-től már lehet élni ezzel a lehetőséggel. Akiknek a számítógépes ismerete megvan, és felmennek a város honlapjára, meg lehet találni a kérelmet, amit a kitöltés után el kell juttatni az önkormányzathoz, és elindul a folyamat. De természetesen mindenkinek segíteni szeretnénk, aki nem tudja letölteni, bejön hozzánk, hétfő, szerda és pénteki napokon a humánigazgatási csoport segít ebben. Nem kell bejönni a főépületbe, hanem a pincerészen, ahol a szociális ügyeket lehet intézni, ott megjelenik az illető, és segítenek a kitöltésben. Ez október 15-ig él. Én felhívom minden érdekelt figyelmét, mert segíteni szeretnénk nekik – hangsúlyozta Dénes Sándor polgármester.
Részletekért kattintson a cikk alatti ikonra »
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Október havi gyógyszertári ügyelet
2023. okt. 1. 00:01Az október havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.