Több mint kétszázan nyújtották a karjukat

facebook megosztás

Sikeres volt a retró véradóhét, 207-en nyújtották a karjukat öt nap alatt. A Kanizsa Centrumban megtartott akcióhoz elsősorban a rendszeres véradók csatlakoztak, de körülbelül tíz új donor is érkezett péntek délutánig – ahhoz, hogy a jövőben még többen adjanak vért, a szervezők szerint szemléletváltásra lenne szükség. Egyébként azokat, akik részt vettek a véradáson, a hét tematikájához hűen, retró menüvel vendégelték meg, ami sokaknak jól is esett a nagy melegben.

– Igazából nagyon tartottunk attól, hogy a meleg befolyásolja majd az eredményeinket, viszont ennek ellenére azt mondhatjuk, nagyon jól sikerült a véradóhetünk – talán ekkora létszámunk még nem is volt az ilyen akcióinkon. Erre a hétre 200 főt vállaltunk be, most, 16 óra körül járunk körülbelül 180 főnél. Reméljük, hogy este hét óráig meglesz a tervünk, vagy esetleg túl is lépjük – mondta el Goór Violetta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének véradásszervezője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.