30 mázsa ponty

facebook megosztás

A Vasutas Horgászegyesület elnöke szerint a pecások pontycentrikus tónak tartják a Csónakázó-tavat, októberben azonban folytatódik a ragadozó halak telepítése is, akkor süllők érkeznek majd. Az eddigiektől eltérően ma három helyszínen engedték a vízbe a halakat.

– A megváltozott körülmények miatt. Épül itt egy nagyon szép játszótér, és alkalmazkodtunk ahhoz, hogy a horgászok is hozzáférjenek a halakhoz, minél hamarabb. Ezért három helyszínt jelöltünk ki. Itt, a hagyományos részen teszünk a tóba 10 mázsát, utána átmegyünk a vasút felőli oldalra, ott van két kijelölt helyünk 10-10 mázsára. Ennek azért van fontos jelentősége, mert a horgászati tilalmat péntek reggel 6 órától feloldjuk, így pénteken természetesen a nyugdíjasok is meg tudják tartani majd a horgászversenyüket – mondta el Németh László, a Vasutas Horgászegyesület elnöke.


Péntek reggeltől már a horgászati tilalmat is feloldják (fotó: Gergely Szilárd)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.