A munkán túl is összetartanak

A harmadik megyei mentőpikniket rendezték ma Nagykanizsán. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is, aki köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a mentők ma már hivatásukhoz méltó megbecsülést kapnak a társadalomtól, és a fejlesztéseknek köszönhetően megfelelő eszközök segítségével végezhetik munkájukat. – Büszkék lehetünk rá, hogy nem csak az emberek, de a kormányzat is odafigyel a mentők munkájára. A közelmúltban Zala megyében szinte minden mentőállomás megújult, nem csak az épületeiben, de eszközállományában is. Így elmondhatjuk azt, ha baj van, a mentősök elsőként, szakszerűen tudnak segíteni minden bajbajutottnak. Én a magam – és még sokak nevében – megköszönöm a mentők munkáját – fogalmazott a politikus.

A Lentiből, Zalaegerszegről és Nagykanizsáról is érkező mentős családok főzőversenyt tartottak. Délután egy 1960-as évekből származó autó és korhű berendezések segítségével retro mentési és tűzoltó bemutatót is láthattak a jelenlévők. A rendezvényt zenés fellépők és kötetlen beszélgetés zárta.