A tanév első kiállítása nyílt meg a Rozgonyi Úti Általános Iskola galériájában

facebook megosztás

A tanév első kiállítása nyílt meg  a Rozgonyi Úti Általános Iskola galériájában. Az alkotótáborban készült munkákat az iskola igazgatója ajánlotta a tanulók figyelmébe.

– Nincs kint minden alkotás. Azért, mert a gyerekek, akik részt vesznek a nyári alkotótáborban – ami amúgy közvetlen a tanév vége után kezdődik – a legszebb rajzaikat, legjobb műveiket hazaviszik a szüleiknek, nagyszüleiknek vagy saját maguknak – mondta Jeszenői Csaba igazgató.

Városszerte voltak a nyáron különböző tematikájú, ingyenes napközis táborok a Klebelsberg Központnak köszönhetően. A Rozgonyi művészeti táborának egyik vezetője Németh Nóra volt.

 – A mi táborunknak a címe az volt, hogy Sokszínű vagyok, az érzéseink kifejezése. A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy a gyerekek, akik egy kicsit is szégyenlősebbek, vagy bátortalanabbak voltak, a tábor végére bizony ki merték nyitni a kis csőrüket, el merték mondani a véleményüket – említette Németh Nóra tanító.

A Rozgonyi-iskolában jövő nyáron két turnusa lesz a művészeti tábornak, de az intézmény vezetősége környezetvédelmi és informatikai tematikájú programot is szeretne biztosítani a gyermekeknek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.